FINA: levették a kitüntetettek listájáról a keletnémet doppingdoktort

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 13:41
null
Fotó: AFP
A vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) törölte kitüntetettjeinek listájáról azt a keletnémet orvost, Lothar Kipkét, aki annak idején vezető szerepet játszott az NDK sportolóinak államilag támogatott doppingolásában – írja az MTI.

 

A FINA 21 évvel azután fosztotta meg az ezüsttűtől és távolította el az elismerést kiérdemlők lajstromáról Lothar Kipkét, hogy a hírhedtté vált szakemberről kiderült: az 1970-es és 1980-as években a keletnémet úszócsapat vezető orvosaként tudtuk nélkül szteroidokat szedetett fiatal úszónőkkel. 2000-ben 58 rendbeli testi sértés miatt ítélték el, amiért egészségre káros tiltott szereket adott a versenyzőknek, akiknél a szteroidhasználat mellékhatásokkal járt, s például születési rendellenességeket okozott a sportolók gyermekeinél.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint a bírósági perben úgy ítélték meg, hogy Kipke, aki 1985-ben a nemzetközi szövetség orvosi bizottságának tagjaként kapta meg a FINA ezüsttű-díját, kulcsszerepet játszott az NDK doppingprogramjában, és tisztában volt a mellékhatásokkal. Ezzel együtt megúszta 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel – 4000 dolláros pénzbírságot kellett fizetnie.

A FINA az idén júniusban megválasztott új elnöke, a kuvaiti Husszein al-Musszalam nagyobb átláthatóságot ígért, amikor elfoglalta a pozíciót, beleértve a Kipke által vezetett keletnémet doppingprogram vizsgálatát is. A most kiadott FINA-közlemény szerint a vezető testület, a büro „egyhangúlag megszavazta dr. Lothar Kipke azonnali hatályú eltávolítását a FINA kitüntetési listájáról”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik