Úszó-vk: két év után újra nézők előtt a Duna Arénában

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 15:11
null
Merkely Béla (balról), Wladár Sándor, Husszein el-Musszalam FINA-elnök és Szabó Szebasztián a sajtótájékoztatón (Fotó: Árvai Károly)
A magyar klasszisok többsége is rajthoz áll a csütörtöktől szombatig tartó világkupa-viadalon, amelynek pénteki napján a Magyar Úszószövetség hivatalosan is elbúcsúztatja a visszavonuló Cseh Lászlót.

Két év után rendez újra nagy nemzetközi versenyt nézők előtt a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) – 2019 októbere óta ugyan már otthont adott több viadalnak is a MÚSZ, ezek közül a legnagyobb a májusi kontinensviadal volt, ám a csütörtöktől szombatig tartó világkupa-viadal mégiscsak amiatt is bír kiemelt jelentőséggel az úszósport életében, mert végre újra kinyílnak a Duna Aréna kapui: a viadalon délelőtt 9.30-tól az előfutamokat, este 17.45-től pedig a finálékat rendezik meg.

FESZÍTETT MENETET VÁLLALNAK AZ ÚSZÓK

Szabó Szebasztián már a világkupa-sorozat első állomásán, a hétvégi berlini viadalon is rajtkőre lépett: 50 gyorson és 50 pillangón ezüst-, 100 pillangón bronzérmet szerzett.

Három hetet pihentem az olimpia után, aztán Olaszországban öt fordulót úsztam a Nemzetközi Úszóliga sorozatában, majd egy nap pihenő után jött a berlini világkupa-viadal – nyilatkozta az Európa-bajnok Szabó Szebasztián. Most következik a budapesti vk-forduló, aztán jön három könnyebb hét – ez nem azt jelenti, hogy pihenni fogok, hiszen a november eleji kazanyi rövid pályás Európa-bajnokság előtt ugyanott jön az újabb vk-viadal, aztán a kontinensviadal után a rövid pályás országos bajnokság, majd a világbajnokság. Feszített menet lesz, de én még nem szólhatok egy szót sem, hiszen ötven és száz métereket úszom egy-egy versenyen, mit mondjon az, akinél ennél hosszabb távokat vállal?”

Népes és erős mezőny teszi tiszteletét a Duna Arénában, hiszen amellett, hogy a magyar kiválóságok többsége (például Milák Kristóf, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Szabó Szebasztián) rajthoz áll a versenyen, a világ legjobbjai is indulnak a vk-viadalon, így itt van már Budapesten Florian Wellbrock, a németek olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója, vagy éppen a holland Arno Kamminga, Tokió ezüstérmese 100 és 200 mellen, és rajtkőre áll a Duna Arénában a tokiói játékok legeredményesebb női versenyzője, az ausztrál Emma McKeon.

„Valóban leginkább annak örülhetünk, hogy két év után nézők előtt rendezhetjük meg ezt a világkupaversenyt – mondta el Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke az esemény kapcsán szerdán megtartott sajtótájékoztatón. – Amellett, hogy újra nézők előtt rendezhetünk, talán azért is lesz a világkupaverseny nagyon érdekes, mert különböző betétfutamokkal színesítjük a programot.”

A Duna Aréna közönsége a koronavírus-járvány idején szolgálatot teljesítőket láthatja versenyezni, így vízbe száll Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is: „Tizenkét kollégámmal együtt vállaltuk, hogy részt veszünk a betétfutamokban, bizonyítva egyszersmind a sport egészségre gyakorolt jótékony hatását. Egyébként ez lesz a huszadik buborékban rendezett viadal, melynek szervezésében, lebonyolításában, egészségügyi hátterének biztosításában részt veszünk, ezek többsége egyébként vizes esemény volt.”

Pénteken, a világkupaverseny esti döntői után még egyszer vízbe ugrik Cseh László is – a tervek szerint 100 vegyest úszik a világ- és Európa-bajnok, ám mindezt nem egyedül teszi.

A hivatalos búcsú egy kicsit szimbolikus is, hiszen Cseh László abban a medencében úszik utoljára, és köszön el a közönségtől, ahol pályafutása utolsó, 71. (!) érmét szerezte világbajnokságon: Plagányi Zsolt tanítványa a 2017-es világbajnokságon 200 pillangón végzett a második helyen – akkor egyébként Cseh egy, a későbbiekben aligha megdönthető rekordot állított fel, hiszen az volt egymás után a nyolcadik nagy medencés világbajnoksága, amelyiken dobogóra állhatott.

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Úszás: visszavonult a Phelpset is legyőző olimpiai bajnok

Úszás
2024.04.02. 12:24

Úszás: korábbi edzője szerint Cseh László felkarolhatná Milák Kristófot

Úszás
2023.10.25. 15:15

Úszás: Ilyen versenyek kellenek! – Sós Csaba

Úszás
2023.10.23. 16:21
Ezek is érdekelhetik