Úszás: egyedülálló nyílt vízi versenysorozat indul Magyarországon

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 17:32
Open Water Tournament néven egyedülálló nyílt vízi úszóverseny-sorozat indul június 26-án Magyarországon.

„Magyarország a vizek országa, a magyarok pedig a legjobb úszókat adják a világnak, itt az ideje, hogy a nyílt vízi úszók és családjaik, barátaik is kapjanak hasonló lehetőséget” – idézte az OWT sajtóközleménye az alapító Mezős Balázst.

Az OWT célja, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben, nem csak a profik számára. Az indulók egyéni időpontok szerint regisztrálhatnak és egyesével rajtolnak, ezáltal elkerülhető lesz a tömeg szárazföldön és vízen egyaránt. A szervezők úszófolyosókat alakítanak ki, hogy minimalizálják a bójakerülgetést és a vízben sétálást.

A sorozat június 26-án a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti viadallal indul, a következő állomásnak Paks ad otthont július 13-án, vagyis az indulók a Dunában tehetik próbára tudásukat. A harmadik versenyt augusztus 21-én Gyékényesen, a Kotró bányatóban rendezik.

„A többféle távnak köszönhetően páratlan lehetőség ez a verseny a hobbi úszóknak és a gyakorlottabbaknak is, hogy kipróbálhassák magukat” – mondta Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, az OWT szakmai támogatója.

Az OWT versenyekre edzéseket is biztosítanak a szervezők, minden vasárnap 17 órától a Lupa-tavon.„Magyarország a vizek országa, a magyarok pedig a legjobb úszókat adják a világnak, itt az ideje, hogy a nyílt vízi úszók és családjaik, barátaik is kapjanak hasonló lehetőséget” – idézte az OWT sajtóközleménye az alapító Mezős Balázst.

Az OWT célja, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben, nem csak a profik számára. Az indulók egyéni időpontok szerint regisztrálhatnak és egyesével rajtolnak, ezáltal elkerülhető lesz a tömeg szárazföldön és vízen egyaránt. A szervezők úszófolyosókat alakítanak ki, hogy minimalizálják a bójakerülgetést és a vízben sétálást.

A sorozat június 26-án a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti viadallal indul, a következő állomásnak Paks ad otthont július 13-án, vagyis az indulók a Dunában tehetik próbára tudásukat. A harmadik versenyt augusztus 21-én Gyékényesen, a Kotró bányatóban rendezik.

„A többféle távnak köszönhetően páratlan lehetőség ez a verseny a hobbi úszóknak és a gyakorlottabbaknak is, hogy kipróbálhassák magukat” – mondta Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, az OWT szakmai támogatója.

Az OWT versenyekre edzéseket is biztosítanak a szervezők, minden vasárnap 17 órától a Lupa-tavon.

Legfrissebb hírek

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40

Gellért Gábor: Rossz döntést hoztunk, Szingapúrban kellett volna készülni

Vizes vb 2025
2025.07.20. 18:44

Videó: Betlehem Dávid hatalmas hajrával hozta be harmadik helyre a magyar vegyes váltót

Vizes vb 2025
2025.07.20. 09:34

„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

Vizes vb 2025
2025.07.20. 04:39

Megvan az újabb vb-érem! Harmadik lett a magyar vegyes váltó a 6 km-es csapatversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 03:15

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
2025.07.19. 06:02

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
2025.07.19. 04:46

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.18. 10:58
Ezek is érdekelhetik