Úszás: Nem csak én küzdöttem a dilemmával – Gyurta Dániel

– Közeledik Tokió, az első olimpia a visszavonulása óta. Kicsit még furcsa, hogy nem sportolóként utazik majd, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként?
– Nem kicsit, nagyon! – válaszolta Gyurta Dániel, a 200 méteres mell­úszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka. – Minden porcikámmal vágyom arra, hogy ott legyek a csapatban – az egyik oldalról. A másikról viszont egyértelmű, hogy jó döntés volt a visszavonulás: leesik az állam, olyan mérvű a fejlődés a kedvenc számomban. Edzőm, Nagy József ezt előre megmondta, még Rio előtt úgy vélte, hamarosan 2:05-tel kezdődik majd a világcsúcs, s már ott tartunk, hogy akár Tokióban feltörheti valaki a 2:06-os határt. Szóval, a felkészülés, a rengeteg munka nem hiányzik, a versenyzés viszont igen.

– Azt mindig mesélte, hogy igazán a versenyzéssel járó felfokozott izgalmat élvezte a leginkább.
– Hálás vagyok a sorsnak, hogy négy olimpián is rajtkőre léphettem, és három alkalommal ott is voltam a legjobbak között, ráadásul a győzelem is megadatott, ám az a négy felkészülési ciklus kellőképpen kivette belőlem az erőt... De muszáj volt rengeteget edzenem, mert csak a sok munka birtokában élvezhettem a versenyeket: igen, az adrenalin hiányzik, élveztem a helyzeteket, amikor a last call roomból kivonultunk a rajtkövekhez.

– A tokiói olimpiát két hónap múlva rendezik, viszont már zajlik Budapesten az Európa-bajnokság: a medencés úszók jövő héten következnek. Mennyire nehéz jól szerepelni ilyen kevéssel a nagy verseny előtt?
– Ha visszaemlékszem 2012-re, csak azt mondhatom, egyértelmű álláspontom volt, hogy nem indulok el az Eb-n, éppen azért, hogy az olimpiára koncentrálhassak, hiszen arra készültem, hogy életem legjobb teljesítményét Londonban nyújtom. Ám mivel Antwerpen visszalépett a rendezéstől, és Debrecen ugrott be helyette, mégis úgy döntöttünk, hogy illik rajtkőre lépni magyar közönség előtt. A száz mellet elengedtük, és még a verseny előtt néhány nappal is kilenc kilométereket úsztam az edzéseken, vagyis kihagytuk a formába hozás klasszikus menetrendjét, ám arra azért figyeltünk, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

– Nyert is a cívisvárosban – aztán Londonban is.
– Nem volt könnyű időszak, nem tudtam, melyik ujjamba harapjak... Az olimpiai felkészülés részeként fogtuk fel az Eb-t, ugyanakkor fontos verseny is volt. De nem csak én küzdöttem a dilemmával: ha valakinek esélye van arra, hogy az olimpián ott legyen a legjobbak között, nyilvánvalóan arra koncentrál. A fiataloknak viszont egy ilyen Európa-bajnokság hatalmas lehetőség, nekik az Eb az olimpia ezekben az esztendőkben.

– Többször úszott hazai közönség előtt, hol így, hol úgy, ezúttal viszont zárt kapuk mögött rendezik az Európa-bajnokságot. Ettől azért még a magyar úszó érzi a hazai pálya előnyét?
– Mindenképpen, hiszen a legtöbben jól ismerik a Duna Arénát, a formába hozás nem szakad meg az utazással, Budapest is ismerős közeg sokaknak, ugyanakkor az is tény, hogy a hazai közönség ereje és bátorítása hiányozni fog. Az amerikai úszók gyakran versenyeznek telt ház előtt, de emlékszem, a 2017-es világbajnokságon még ők is tátott szájjal figyelték a magyar közönséget – na, ez biztosan hiányozni fog a mieinknek.

– Sokan mondják, nincs túl jó helyen két hónappal az olimpia előtt egy Európa-bajnokság, de talán ezúttal mégiscsak jól jön a verseny az elmúlt év után.
– Ez így van, kell a verseny a sportolónak, hiszen igazán téthelyzetben tapasztalhatja csak meg, miben is kell még fejlődnie, min kell változtatnia. Persze, a fordulókat, a technikát, az erő beosztását és minden egyebet tudsz gyakorolni edzés közben is, csak amikor kilenc kilométert úszol, más a sebességed, mint a versenyen – más a szituáció, ráadásul téthelyzetben sokkal jobban kiütköznek a hibák is. Arról pedig nem is kell külön beszélni, ilyen tizennégy hónap után lelkileg is jót tesz a sportolóknak a verseny...

– Furcsa lesz ez az olimpia mindenkinek. Ha most kiállna az utazó sportolók elé, mivel biztatná őket?
– Megérzéseim vannak inkább... Hogy az olimpiát megtartják, már nem kérdés, ez fontos Japánnak, Tokiónak, fontos az olimpiai mozgalomnak, a NOB-nak és a nemzetközi sportszövetségeknek is. Ám nagyon nehéz lesz... Amikor nyolc évvel ezelőtt Tokió elnyerte a rendezés jogát, a japán emberek nyolcvan százaléka támogatta az olimpiát – a nyolcvan százalék most is megvan, csak éppen már ennyien ellenzik a játékok megtartását. A versenyzőknek sem lesz könnyű: aki volt már olimpián, tudja, milyen egy ilyen esemény, ezúttal viszont minden más lesz, hiszen mindenki csak a saját versenyére mehet ki, a falut sem lehet elhagyni, a lelátón sem lesznek ott a magyar szurkolók. A járvány idején a világ számos táján alig tudtak készülni, nekünk, magyaroknak viszont megadatott, hogy dolgozzunk tovább, hiszen az edzéslehetőség az élversenyzőinknek biztosítva volt. Ha ott állnék a sportolók előtt, biztos, hogy arra hívnám fel a figyelmüket, hogy bár a járvány mindannyiunk életét megnehezítette, a magyar versenyzők még mindig több lehetőséget kaptak, mint bárki más, és ezzel az előnnyel próbáljanak meg jól gazdálkodni Tokióban – más lesz ez az olimpia, mint a többi, ez egyértelmű, mégis jó eredménnyel zárhatjuk, ha élünk ezzel az eséllyel.