Tempó délelőtt – N. Pál József publicisztikája

Lesz-e olimpia, még mindig nem tudhatjuk biztosan. A NOB és a szervezők elszántak, ez nyilvánvaló, az egyéb világversenyek, nemzetközi tornák rendezése arra utal, hogy – külhoni szurkolók nélkül (?), oltottsághoz kötve a részvételt (?), gigantikus „buborékban” vagy máshogy – megtartják a játékokat Tokióban mindenáron. E financiális és piárparancsoktól is determinált nekiszánás mibenléte sosem érdekelt igazán, csak a versenyre várok rendre több mint ötven éve már, s bármennyi kétely gyűlt föl az utóbbi esztendőben bennem, szívem mélyén olimpia- és rendezéspárti maradtam javíthatatlanul. Várakozásomat félsz is kíséri persze, ám hogy lesz miért a képernyő előtt ücsörögnöm jó két héten át, tényként fogom föl mégis, ezen írás összehozásának idejéig biztosan. Tudom, a versenyre készülőknek is muszáj folyvást így gondolkodniuk, edzeni, szenvedni napról napra másképp nem lehet, nem érdemes.

Milyen lesz így az olimpia, ki vállalja, ki nem a megméretést, mennyire lesznek „reálisak” az esélyek, az eredmények, nem tudható, ám a sport fogságában élő ember tervezgető hajlandósága kiirthatatlan még ilyen körülmények közepette is. Különösen a mérhető sportágakkal számolgat, kalkulálgat a lélek szívesen, főleg ha a siker reménye fölfokozott. Az úszás nekünk, magyaroknak ilyen régóta már, csak a Szöullal ('88) kezdődő sor nyolc játéka közül négyszer végzett a magyar ponttáblázat élén (a többi alkalommal a kajak-kenu), kétszer volt második, s kétszer harmadik. Legutóbb Rióban három aranyig, hét éremig s 43 olimpiai pontig ért, akarjuk vagy sem, ez a látens „viszonyítási pont” tehát, ha – az utóbbi évben – megkavarodtak a körülmények, akkor is.

A 2020 júliusában rendezett „négy nemzet” verseny után írtam, hogy az eredményekből az olimpiai esélyekre következtetni nem lehet. A mostani országos bajnokságot követően – alig négy hónappal a játékok előtt – ezt ily határozottan állítani nem illik már, ha a világ többi részéről való információink szegényesek, akkor sem. Némely eredményt ismerhetek persze, de hol tart a női 200 pillangó vagy a vegyes nemzetközi mezőnye (mire képes a 2019-ben Hosszú Katinka mögött – négyszázon – jó másfél másodperccel végző, ám a táv második felét nála gyorsabban teljesítő Je Si-ven?), például nem tudom, s hogy versenyzőinket nem éri baj a fölkészülés végső szakaszában, csak reménykedhetünk ebben is. Sok a bizonytalanság tehát, ám hiszem, elmélkedni mégis érdemes.

2020 elején, a vírusvilág előtt – Rasovszky Kristóf 10 kilométerével s Kapás Boglárka „csodatételével” is számolva! – még az öt aranyat sem tartottam fantazmagóriának, igaz, reálisan hárommal számoltam inkább, s ma „biztosra” jósolni egyet merészelek csupán. Feltűnt, hogy Wladár Sándor elnök és Sós Csaba kapitány is a szokottnál kisebb számot mondott, midőn a várható eredményt firtatták ez év elején (egy-két aranyról, négy-öt éremről beszéltek talán?). Ám vajon kiknek a medáliáiban (vagy a színében) fakulhatott meg bizalmuk; az interjúkat olvasva erről meditáltam. Nos, a bajnokságot látva tisztult tán a kép valamennyire.

Nézzük a hölgyeket elébb, a (döntős?) eséllyel indulókra figyelve természetesen. Két versenyző – Kapás Boglárka és Burián Kata – eredményeinek örültem egyértelműen. Kapás saját világbajnoki győztes idejétől hét századdal maradt el csupán, százon meg jóval percen belülre került. Ha javul még, az első százat 1:01 körül elkezdheti, s a 2019-eshez hasonlatos második felével (1:04.24) 2:05 „elejéig” érhet. Mire elég ez, kiderül, az utóbbi olimpiákból kiindulva aranyra talán nem, bár a vébé előtt sem hittem volna, hogy 200 pillangón 2:06.78-cal győzni lehet...!

Burián Katától az előző olimpiát elvette a sors, hiszem, most kárpótolja vastagon. Látni örömét torokszorító volt nekem. Ha 100 háton percen belülre, 200-on 2:06 közelébe (ez érmet „súroló” idő lehet) kerül, csak tisztelettel adózhatunk neki.

Késely Ajnát, e (hosszabb hajjal is!) tüneményes leányt mi lelhette, nem tudom, mintha ama lélekmélyi béke hagyta volna el, ami a bizalom, a magabízás kapuja sorsunk keresztútjain. Tán két század hiányzott – ennyivel szorult 400 gyorson a negyedik helyre a legutóbbi vébén –, hogy elhiggye, a világ felnőttmezőnyének dobogóján is van számára hely? Szorgalomban nála aligha van hiány, kívánom, találjon az útjára újra, mert a tehetség mindig kiforoghatja magát.

Hosszú Katinka. Sokan elmondták: a vírus leginkább az ő felkészülését zúzta széjjel. 2019 nyarán úgy gondoltam, a vébé két aranyát – 400 vegyesen javulva kissé – az olimpián megismételheti, most tanácstalankodom. Nagyon elszánt, „makacs vagyok, végigcsinálom” mondja, s hiszek neki, csak hát ott a stopper. négyszázon a 4:32–4:35-ös időket 2013 óta szórta ilyen tájban. Rio előtt a 4:29.89-es Európa-csúcsát március elején úszta, Kvangdzsura készülve is 4:33-nál járt a tavaszon, most 4:42 környékén állt meg az óra. Kétszázas ideje (2:11.47) „takarosabb” valamivel, pillangón sem ment rosszul, de – egyelőre – messziről követi egykori önmagát. Lehet, már nem a mindenáron való győzelem a legfontosabb az életében? Véleményemmel a májusi Eb-ig várnék inkább, de állítom: ha az olimpián 4:30-ig – vagy annak közelébe – ér, az összes kalappal le előtte, ha megelőzi valaki (valakik), akkor is!

Kós Hubert „robbant”, de nem akkorát, ahogy a „négy nemzet” viadalt nézve elképzeltem. 200 vegyesen látványosan fejlődik (a múlt nyári 1:59.06-ot 1:57.58-as junior Európa-csúcsig faragta le, s e tendencia minimum döntőt ígér az olimpián), ám meglehet, a 400 nem az ő távja lesz igazán – a 2020. júliusi 4:15.77-hez képest most 4:17 fölött lett a vége. Az ifjú Czene útját idézi ebben nekem. S ő ugye – 200-on – 18 évesen bronzig, 22 évesen aranyig ért a játékokon!

Németh Nándor jól úszott, ha 100 gyorson a 48 másodpercet áttöri, egyértelműen döntős lehet, s kulcsszerep várhat rá a váltókban is (4x100 és 4x200 gyors, 4x100 vegyesen kevésbé, hiszen nincs jó mellúszónk). Bernek Péter és Verrasztó Dávid 400 vegyese (4:12–4:13) is döntőt érhet legalább, ehhez csak Dávid olimpiafóbiáját kéne fölszámolni végre. Szabó Szebasztián az ISL-versenyeken gyorson és pillangón remekelt az őszön, most még hiányzik a robbanékonyság, a lendület. A pillangózó Kenderesi Tamás szürkébbnek tetszett a megszokottnál, s ha dobogóra akar állni Rio után újra, egyéni csúcsán (1:53.42) kell javítania alighanem. Cseh Lászlónak a csapatba kerülésért is nagyon kell küzdenie, nehéz dolga lesz.

S akkor Milák Kristóf, aki a 2020. nyár eleji mélypont meg a vírus után „egyben van” megint. Úszózseni, nem vitatható. A fertőzést követő tízhetes gyengélkedést elhagyva így javulni, ilyen eredményeket elérni „féledzett” állapotban született géniusz képes csupán. A 200 pillangó utolsó hosszán, a 200 és 400 gyors második felén látszott, hogy állóképessége még nem tökéletes, ellenben gyorsult módfelett. Ötven, 100 gyorson, 100 pillangón jelentős egyéni (az utóbbiakban országos) csúcsokig ért, s 200 gyorson is a világszínvonalat súrolja már. Mely számokban észszerű az olimpián indulnia, eldöntheti, szerintem a két pillangó elég lenne (esetleg a 100 gyors még, ami nem „ütközik”, mert a 200 döntője a 200 pillangó középfutamával igen!), plusz a váltók természetesen. Esélyek? Kétszázon nem lehet vita, 1:50-en belül is végezhet akár. 100-on (Caeleb Dressel 49.50-nel „vezet”) ezüst a reális, még új csúcsát (50.47) 50 másodperc alá küzdve is – az aranyhoz a páratlanul erős törzsű, alkalmanként mindenkire jó métert verő amerikaihoz hasonlóan kéne rajtolnia és fordulnia. 100 és 200 gyorson 47.50 és 1:44.50 körüli időről „álmodom” most, ami a két gyorsváltó (v)érmes reményeinek jöhetne jól – ha Kozma Dominik is a „régi” lesz addigra persze.

Szóval: a teljes (!) olimpiai csapat „legbiztosabb” aranyesélyesének mondhatjuk őt, ráadásul roppant tudatos versenyzőnek tetszik, akit az „öt karika” nem fog agyonnyomni.

S még valamit: Milák az egyetlen magyar úszó – egyelőre –, aki délelőtt is képes a csúcsra érni. „Ébresztő” hát, s ha példáját mások is követik, lehetnek örömeink Tokióban!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!