Úszás: Keressük továbbra is a miértre a válaszokat – Rasovszky

– Háromból három...
– Jól indul a beszélgetés! – vágta rá Rasovszky Kristóf.

– Kihagyhatatlan volt, hiszen előbb a júliusi Négy nemzet viadalon ezerötszáz méteren, majd a hétvégén a medencés hosszútávúszó magyar bajnokságon tíz, aztán öt kilométeren is kikapott csapattársától, Kalmár Ákostól.
– Morcos is voltam.

– Ez világosan „lejött” a versenyek utáni nyilatkozataiból. De miért volt az? Azért, mert kikapott a csapattársától, vagy mert nem úgy úszott, ahogyan tervezte?
– Nem amiatt bosszankodtam, hogy Ákos megvert, az egyáltalán nem okozott problémát, sokkal inkább az, hogy nekem nem ment. Mondjuk ki: sz...rul úsztam.

– Vajon miért?
– Volt néhány napom arra, hogy leülepedjen bennem a hétvégi verseny, és arra jutottam, én vagyok ludas, mert azzal foglalkoztam, mi van, ha Ákos újból legyőz, holott magamra kellett volna figyelnem: tíz kilométert leúszni, pláne medencében csak úgy lehet, ha az ember az úszásra koncentrál – ha nem arra összpontosít, szétesik az úszása, szétcsúszik minden. A tíz kilométer kétszáz hossz a medencében, ez mindenkinek unalmas, ha nem az úszásra fókuszálok, nekem is az.

– Nem felejtette el a Négy nemzeten elszenvedett vereséget?
– De, az már a múlté.

– Valami miatt mégiscsak foglalkoztatta a gondolat, hogy újból kikaphat a csapattársától.
– Inkább az volt bennem, hogy bár a medence Ákos közege, a tíz kilométer mégiscsak az én távom, ráadásul jól is mentek az edzések, miért ne sikerülhetne ezúttal a győzelem?

– Vajon nyílt vízen más lett volna a forgatókönyv?
– Valószínűleg igen.

– Tavasszal örült, hogy végre együtt dolgozhat Kalmár Ákossal, és úgy fogalmazott, szeretné, ha a közös munka a társának is meghozná a sikereket, és végre megmutatná, mi van benne – ha ezt nézzük, célba értek.
– Ez is valami – legalább edzőpartnernek jó vagyok. Már csak az kellene, hogy ki is ússzam magamból mindazt, amit tudok, ne folyton csak azt szajkózzam, hogy jól mennek az edzések. Nincs más hátra, a decemberi kaposvári országos bajnokságon kell villantanom valamit.

– Az edzője, Szokolai László mit mondott a hétvégi vereségei után?
– A tíz kilométeres táv után ő is kereste az okokat, de abban maradtunk, nem vonunk le rögtön következtetéseket, ráadásul akkor még előttem volt az öt kilométer, és noha ott is kikaptam, elfogadható időt úsztam, ez mégiscsak azt mutatja, hogy mentálisan voltak problémáim. Azért persze keressük továbbra is a miértre a válaszokat, és elemezzük, hol lehetne változtatni a felkészülésemen.

– Kicsit furcsa, hogy Rasovszky Kristóf mentálisan nem volt rendben, hiszen éppen ön az, aki még bohóckodni is képes egy verseny rajtjánál, akin sohasem látszik az izgalom, az meg, hogy tartana valakitől, eleddig ismeretlen fogalom volt.
– Nem is lesz ebből rendszer, ráadásul a nyári nyílt vízi úszásom, a Balaton-átúszás összeszedett öt kilométer volt, vagyis a saját köze­gemben továbbra is a régi vagyok. Jó lenne már nyílt vízen is versenyezni, nem ártana tudni, ott mi a helyzet, de ez egyelőre nem lehetséges, így marad a medence, és ahogy mondtam, a decemberi magyar bajnokság.

– Ha már „kedvesen” kezdtünk, zárjunk is úgy: most mit mond, tényleg örül, hogy január óta Kalmár Ákossal készülhet együtt?
– Igen, nagyon! Teljesen más, hogy végre ketten vagyunk, és nem egyedül rovom a hosszokat a medencében. Jó, hogy ugyanazt a munkát végezzük, többnyire ugyanabban az iramban – már elfogadtam azt is, hogy ha ez még sincs így, rendszerint én loholok Ákos után. De nem baj, ez pluszmotivációt jelent.

– Vagyis ha hamburgerezni vagy éppen kávézni hívja a csapattársa, igent mond?
– Persze! Továbbra is jóban vagyunk, de miért is ne lennénk...?