Úszás: Szun Jang fellebbezett nyolcéves eltiltása ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 10:52
null
Szun Jang megtámadta a CAS döntését (Fotó: AFP)
A Swimming World szakportál szerint a nyolc évre eltiltott olimpiai bajnok úszó, Szun Jang a svájci szövetségi bíróságnál fellebbezett az őt sújtó ítélet ellen.

A weblap keddi híre szerint Szun Jang fellebbezése április 29-én érkezett be a testülethez.

A cikk emlékeztet rá, hogy a 28 éves sportolót februárban tiltotta el a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amiért 2018 szeptemberében megsemmisíttette a tőle vett vérmintát, mivel szerinte a doppingellenőrök nem tudták magukat hitelt érdemlően igazolni.

Szun Jang a 2012-es, londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson diadalmaskodott, négy évvel később, Rio de Janeiróban 200 méteren győzött, ezen kívül további két ezüstérme és egy bronzérme van a nyári játékokról. A világbajnokságokon 2011 és 2019 között 11 aranyérmet gyűjtött.

Az úszó legutóbb másfél héttel ezelőtt került reflektorfénybe, akkor egy pekingi napilap azt jelentette, hogy eltiltása ellenére Szun a válogatott edzőtáborában készül. A kínai szövetség cáfolta az értesüléseket.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
17 órája

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09
Ezek is érdekelhetik