Úszás: nagy elismerés a szakportáltól Cseh Lászlónak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 19:38
null
A négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László teljesítménye elismerést érdemel (Fotó: Tumbász Hédi)
A swimswam szakportál szerint Cseh László minden idők legjobb olyan úszója azok között, akinek nincs olimpiai bajnoki címe.

A honlap kiemeli, hogy a 34 éves magyar klasszis akár a sportág egyik legnagyobbja is lehetett volna akkor, ha minden idők legjobbja, a 23 olimpiai arannyal rekorder Michael Phelps nem éppen vele egyidőben és ellene versenyez.

Cseh hat olimpia érméből öt alkalommal végzett az amerikai úszó mögött – igaz, egyszer Erik Vendt és Ryan Lochte is megelőzte –, míg 2016-ban Rióban holtversenyben lett vele második 100 méter pillangón a szingapúri Joseph Schooling mögött.

A tízes listán Cseh mögött a német Paul Biedermann végzett, aki még érmet sem nyert olimpián, pedig 200 és 400 méter gyorson is több mint tíz éve tartja a világcsúcsot, valamint világbajnoki címeket is nyert.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik