Dopping: a CAS felmentette a kétszeres világbajnok úszót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 15:45
null
„Nyertem. Versenyzőként mindig az utolsó métereken győztem, ami megtanított arra, hogy sose adjam fel” (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön eltörölte Filippo Magnini kétszeres világbajnok úszó négyéves eltiltását.

 

A CAS közlése szerint nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a visszavonult sportoló megsértette volna a doppingszabályokat.

„Nyertem. Versenyzőként mindig az utolsó métereken győztem, ami megtanított arra, hogy sose adjam fel. Remegek az örömtől” – mondta a 38 éves sportoló az ítélethirdetés után.

Az olasz doppingellenes testület még 2018 novemberében büntette meg Magninit és Michele Santuccit tiltott teljesítménynövelő szer használata miatt. Utóbbit tavaly szintén felmentette a CAS.

Magnini, aki 2017 decemberében fejezte be pályafutását, nagymedencében 2005-ben és 2007-ben is világbajnoki címet nyert 100 méter gyorson, emellett kilenc Európa-bajnoki címet szerzett.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09
Ezek is érdekelhetik