Tokió 2020: Zombori Gábor döntőt úszna 400 méter gyorson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 12:03
Szeretne döntőt úszni a jövő évi tokiói olimpián Zombori Gábor, a Budapesten rendezett junior-világbajnokság egyetlen magyar aranyérmese.

A Duna Arénában augusztus végén 400 méter gyorson győztes, 16 éves versenyző pénteken az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, meglepetésként érte a siker, hiszen eddig nem ez volt a fő száma, csak azért döntöttek edzőjével, Horváth Tamással az indulás mellett, hogy szokja a légkört. Ehhez képest már az előfutam során korosztályos világbajnoki rekorddal csapott célba, és ezen a döntőben még tovább javított, ráadásul teljesítette az olimpiai A szintet.400 méter gyorson győztes, 16 éves versenyző pénteken az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, meglepetésként érte a siker, hiszen eddig nem ez volt a fő száma, csak azért döntöttek edzőjével, Horváth Tamással az indulás mellett, hogy szokja a légkört. Ehhez képest már az előfutam során korosztályos világbajnoki rekorddal csapott célba, és ezen a döntőben még tovább javított, ráadásul teljesítette az olimpiai A szintet.

A Budafóka SE versenyzője elmondta, ez a siker kicsit „felülírta a dolgokat”, hiszen így most egyértelműen erre az úszásnemre kell koncentrálnia az ötkarikás játékok miatt, Japánban ugyanis még a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is medencébe ugorhat.

Hozzátette, óriási lendületet adott neki ez a diadal, és bízik benne, hogy Tokióban ott lehet majd a fináléban.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás úszó-vb: egyéniben csak Szabó Szebasztiánnak sikerült a továbbjutás

Úszás
2024.12.14. 11:47

Úszás: Németh Nándor nyerte a 100 gyorsot a rövid pályás ob-n

Úszás
2024.11.06. 19:48

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kós Hubert országos csúccsal nyerte futamát 100 háton és legjobb idővel középdöntős

Párizs 2024
2024.07.28. 12:24

Íme, úszóink és vívóink programja percre pontosan!

Párizs 2024
2024.07.28. 09:30

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15
Ezek is érdekelhetik