Támogatják a 2040-es német olimpiai pályázatot

Vágólapra másolva!
2025.03.12. 11:04
Az IPC elnöke támogatja, hogy Németország olimpiát rendezzen (Fotó: Getty Images)
Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpai Bizottság (IPC) elnöke támogatja Németország 2040-es olimpiai és paralimpiai kandidálását.

„Szívesen vennék egy erős pályázatot Németországtól” – mondta az Bonnban székelő IPC brazil vezetője a Sport-Informations-Dienst (SID) médiumnak.

„Ez egy nagyon fontos olimpiai és paralimpiai ország, egy erős sportnemzet” – tette hozzá. 

Parsons jelezte, közvetlen közelről látja Németország ötkarikás törekvéseit, és azzal kapcsolatban is jól tájékozott, hogy a februári szövetségi választásokat követően a német olimpiai sportszövetség (DOSB) üdvözölte a kormány által biztosított nagyon jelentős sportinfrastruktúra-beruházási csomagot, amely új lökést adhat az ország sportjának. 

A német szövetségi kormány támogatja a 2040-es nyári olimpiára szóló pályázatot, akkor ünnepelnék ugyanis Németország újraegyesítésének ötvenedik évfordulóját. 

Németország 1936-ban Berlinnel, 1972-ben pedig Münchennel volt már házigazdája nyári olimpiának. 

A 2040-es játékok iránt eddig London, Egyiptom és Lengyelország jelezte érdeklődését.

 

Legfrissebb hírek

Egy újonc és egy visszatérő a német válogatott keretében

Foci vb 2026
Tegnap, 12:38

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Visszavonult a német válogatottal világbajnok védő

Minden más foci
2025.09.20. 11:00

A főszervező szerint 2030-ban Drezdából is rajtolhat a Tour de France

Kerékpár
2025.09.16. 21:49

„A 18-20. pozíció környékén lenne a magyar kosárlabda-válogatott helye”

Kosárlabda
2025.09.16. 17:50

A legnagyobb német futballkapitány útja a drezdai pokoltól a világuralomig

Népsport
2025.09.15. 09:06

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
2025.09.14. 22:12

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12
Ezek is érdekelhetik