Százmilliókat szórakoztat 45 éve Rubik Ernő

 

– Nem feltétlenül megszokott, hogy a Rubik-kocka kirakóversenyét egy úszóviadal helyszínén tartják, bár gondolom, negyvenöt év alatt akadtak egyedi élményei ezzel kapcsolatban. Egyszersmind a Cubeman rendkívüli sikernek örvendett a versenyzők körében, akik junior-világbajnoki érmeik mellé ezt kapták jutalomként – mit szól hozzá, hogy még a mai tizenévesek arcára is elégedett mosolyt varázsol egy, az ő szemükkel talán „ősinek” mondható találmány?
– Régi mondás, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, még a nagyon szakállasak is. Újabb és újabb generációk ismerkednek meg ezzel a játékkal, és a felfedezésnek ugyanazt az örömét nyújtja nekik is, amit az apjuknak vagy tán a nagyapjuknak is. Egyébként ez a szó, hogy kirakó, nem igazán illik a kockához, én küzdök is ellene, bár tény, nehéz megfelelőt találni, azaz maradjunk egyelőre annál, hogy kockaverseny. Ez nem egy puzzle, amit ki kell rakosgatni, amelyben az elemek egymástól függetlenek, csupán ki kell keresni őket és a megfelelő helyre tenni – ez egy tárgy, amelynek minden eleme összefüggésben van egymással, azaz ezt a maga egészében kell megoldani. Itthon eddig nem született meg az a nyelvzseni, aki megalkotta volna az angolhoz hasonló, ott elég jól működő kifejezést, a speedcubingot (gyorskockázás a fordítás, jobb híján – a szerk).

– És az úszással való rokonításhoz mit szól?
– Ez junior-világbajnokság, a fiatalok versenye – nem mintha a nem juniorok hozzám képest nagyon öregek lennének, sőt, manapság egy sportoló negyven felé kiöregedik, én meg ennek a duplájához közeledem, nem is olyan lassan… Egyszóval, jó helyen vagyunk, úgy érzem, verseny és verseny találkozott, amelyen mérhető teljesítmények alapján, egyenlő feltételek között dől el, ki a legjobb. Azok győznek, akik adottságban, kitartásban, akarásban, a pillanatnyi teljesítményben kiemelkednek.

– Itt már az új évezredben született fiatalok versenyeztek – ezeket a generációkat sokan féltik attól, hogy túlzottan elvesznek a virtuális térben, nem kapják meg azokat az alapokat, amelyekre az elődök építkeztek, amelyek alakították az értékrendjüket, világlátásukat. Ha úgy tetszik, sokkal több dolgot kapnak készen. Hová lesz így a kreativitásuk? Hogy nőhetnek ki közülük olyan elmék, amilyen ön is?
– Ez túlságosan összetett kérdéskör ahhoz, hogy néhány szóban meg lehessen válaszolni. Én nem féltem az új generációt, mert nem is szabad. Ne legyünk olyanok, mint a gyerekét mindentől óvó szülő, aki elzárja, búra alatt neveli, aztán ha a búra eltűnik, akkor az ifjú ott áll védtelenül a való világ kihívásaival szemben. Ahogy mi megálltunk a magunk lábán, ők is meg fognak, ahogy nekünk megvoltak a magunk problémái, nekik is megvannak és meglesznek, bár ezek nem ugyanazok. Másrészt én hiszek abban, hogy az emberi létezés folytonos. Nem véletlen, hogy még ma is megtaláljuk az élvezetet egy kétezer éves görög drámában vagy komédiában, holott ha belegondolunk, mennyire más világban éltek ők, mennyire különböztek a körülményeik, a gondolkodásmódjuk, a kultúrájuk… A folytonosság azonban létezik, és úgy gondolom, meg is marad, ezt nem lehet csak úgy elvágni. Ugyanakkor nagyon érdekes új kihívások vannak, és ezeknek ez az új generáció szerintem meg fog tudni felelni.

– Magyarországot a zsenik földjeként festik le, az egy főre eső olimpiai bajnokok és Nobel-díjasok számával igazolva ezt többek között – és akkor ott vannak azok a zsenik, mint ön, akik az egész világon ismertek. Ez genetika? Csillagok állása? Vagy valami pozitív rezgés a talpunk alatt?
– Számomra hitelesebben hangzik, ha úgy mondom, hogy ez a kis kék bolygó a zsenik bolygója. Az emberi faj eléggé egyedi és különleges eset az univerzumban, amelynek végtelenségét és gazdagságát csupán érinteni tudjuk, befogadni nem. Én abban hiszek, hogy az emberi lény bárhol, bármilyen körülmények között nagyon sokra képes. A körülmények persze befolyásolják, ez lehet a genetika, a kulturális környezet, de még a véletlen is. Nem hiszek abban, hogy új dolgokat találnánk ki – sokkal inkább abban, hogy észreveszünk új lehetőségeket. Akiben megvan a képesség, a kitartás, a tudás, az ezekből a lehetőségekből valóságot teremt.

– Az életpályája korai szakaszában alkotta meg fő művét, a Rubik-kockát, amelyet százmilliók forgattak a kezükben az elmúlt negyvenöt évben. Elnézést a sportos párhuzamért, de nagy világsztároknak okoz sokszor problémát, hogy miután jártak a csúcson, nehezen dolgozzák fel, hogy életük későbbi szakaszában már nem lesz részük hasonló sikerekben. Önről tudjuk, hogy szobrász, belsőépítész, forma- és játéktervező – azaz ezer és egy dologban vált sikeressé. Mégis érdekelne: miután megalkotta a bűvös kockát, nem munkált idővel olyasmi önben, hogy valami hasonlóan nagyot szeretnék dobni?
– Nagyon sok ember van, aki Leonardótól csak a Mona Lisát ismeri, és őt a Mona Lisa festőjének tartja – pedig sok minden más is kikerült a keze alól. Ilyen érzései azoknak vannak, akik az ön által említett célokkal vágnak bele a munkába, a teremtésbe, mert mindenképpen egy nagy dobásra készülnek. Én nem készültem ilyesmire, épp ezért hiányérzetem sem lehet, hogy nem tudok duplázni vagy triplázni. Egyébként is, ha valaki egyszer világbajnokságot nyer, az már attól függetlenül világbajnok marad, ha a következő évben esetleg másvalaki veszi át a helyét a csúcson. Az idő telik, ám ez nem devalválja a múltat, a korábban elért eredmények nem értéktelenednek el. A kocka jelene is bizonyítja, ha valamiben van olyan tartalom és érték, amely általános érvényű, az hosszan elnyúló sikerre számíthat. Ez a játék mára klasszikussá vált, azaz nem pillanatnyi divathóbort kapta fel, amikor a bemutatását követően valóban szokatlan hirtelenséggel vált rendkívül népszerűvé.

– Mi az, ami a Rubik-kockát negyvenöt év után is a fiatalok kezében tartja egyébként? Ami miatt hajlandók letenni a mobiltelefont is, legalábbis egy kis időre – és leköti őket, függetlenül attól, hogy nincs képernyő rajta, és csak képzeletben lehet lájkolni?
– A valóságos és a virtuális világ között létezik ellentét, ez azonban inkább látszólagos. Azt mondja, leteszik miatta a telefont – de aztán fel is veszik. Nemrég egy kiállítás kapcsán kicsit körbenéztem, és több mint kétezer-ötszáz telefonos alkalmazást találtam, amely a kockával foglalkozik. Ez azért elég szép szám, és csak az idén több mint száz új applikáció jelent meg, azaz van egy igen erős kapcsolat a tárgy és a virtuális világ között.

– A Rubik-kocka kirakása is sportágnak tekinthető, hiszen az óra ellen versenyeznek az indulók. Akárcsak az úszásban, például a 3x3 kocka-világbajnokságon is folyamatos és igen látványos a fejlődés – egyre csak javulnak a teljesítmények, a „kockás” műfajban például másfél évtizede még tizenhat másodperccel nyertek, ma már hat-nyolc másodperc kell az aranyéremhez. Önt mennyire nyűgözi le ez a fejlődés?
– Minden sportban ez történik, több csúcsról is azt mondták már, nem lehet megjavítani, ám érdekes módon egy idő után mindegyik megdől, nincsenek abszolút rekordok. Persze a változások egyre kisebbek, a mérőeszközök is tökéletesednek, így bizonyos sportokban ezredmásodperccel is lehet győzni. Ma már a háromszor hármas kockánál öt másodperc alatt van az abszolút világrekord, a kétszer kettesnél kettő alatt. Ezek fantasztikus eredmények, amelyekhez tényleg kemény munka, tehetség és kitartás szükséges. Igaz, számomra sokkal fontosabb a sok száz millió ember, aki egyszerűen szórakozásból, élvezetből, az ismeretszerzés végett veszi kézbe a kockát, és élvezi a játékot.

– Megkérdezhetem, hogy önnek van egyéni rekordja?
– Nincsen. Én már az öregfiúk között is kifejezetten öreg lennék, és számomra sohasem volt ez cél vagy kérdés. Sokkal inkább igaz rám, hogy amikor egy feladattal szembesülök, nekem az a fontos, hogy azt jól oldjuk meg. Azaz egy épület terveit ne egy hét alatt kenjük oda, hanem tökéletes dokumentáció szülessen, már csak azért is, mert manapság egy jó épületet tovább tart megtervezni, mint felépíteni.