Vizes vb: Doppingolók ellen kell versenyeznünk – Lilly King

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 16:57
null
Lilly King csalást kiáltott (Fotó: AFP)
Lilly King olimpiai bajnok úszó szerint többen is doppingolnak a kvangdzsui vizes vb medencés úszás számaiban indulók közül. A Rióban két olimpiai aranyérmet, két évvel ezelőtt Budapesten négy világbajnoki címet szerző amerikai a BBC-nek beszélt aggályairól.

King szerint aggasztó az úszósport vezetőinek doppingoláshoz való hozzáállása. Azután fakadt ki, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Szun Jangról kérdezték, aki, miután meggyanúsították doppingolással, megsemmisítette a vérmintáját, így januárban felmentették.

„Láthattuk, mi történt, és kijelenthetjük, hogy doppingolók ellen versenyzünk. Nem tudom, mit lehetne tenni ez ügyben, de valamit lépni kell – mondta King. Szomorú, hogy mindannyiunknak néhány doppingoló ellen kell versenyeznie, itt, az idei vizes világbajnokságon is.”

Az ausztrál Daily Telegraph egy kiszivárogtatott jelentést közölt a 2014-ben három hónapra már eltiltott Szun Jang FINA-meghallgatásáról. A kínai azt mondta, egy házi doppingvizsgálat során az ellenőrök nem tudták igazolni magukat, ezért a távozásuk előtt összetörte a vérmintáját tartalmazó ládát.

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
Tegnap, 1:19

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05
Ezek is érdekelhetik