Úszás: Cseh és Le Clos Túró Rudival hangolt a budapesti vk-ra

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 18:36
Csütörtöktől szombatig Budapest otthont a rövid pályás úszó világkupa-sorozat negyedik állomásának. A Duna Arénában megannyi klasszist láthatunk, köztük természetesen Cseh Lászlót és egyik legnagyobb riválisát, Chad le Clost. Mint köztudott, a két úszó a medencén kívül jó barátságot ápol, így nem csoda, ha a dél-afrikai olimpiai bajnok kedd este világ- és Európa-bajnokunk otthonában vacsorázott. Az asztalra csak magyaros ételek kerültek. 

Arról eltért a két úszó véleménye, hogy pontosan mi volt a menü, Chad le Clos töltött paprikára tippelt, Cseh László azonban az NSO Tv-nek arról beszélt, hogy lecsót szolgáltak fel, valamint desszertként Túró Rudit fogyasztottak.

Energiából tehát nem lesz hiány a budapesti világkupa-versenyen, amelyen várhatóan 50, 100 és 200 pillangón is összecsapnak. Most azonban egyikőjüknek sem elsősorban az aranyérem megszerezése a cél.

„Formáról még nem feltétlenül beszélnék, hiszen egy hónapja kezdtem csak el az edzéseket – mondta Cseh. Inkább úgy fogalmaznék, edzésből jövök, és remélem, egyre jobb és jobb leszek, de az edzések azért nem véletlenül vannak. Budapesten szeretnék jobb időeredményeket elérni, mint a legutóbbi, eindhoveni állomáson, de már annak is örülök, hogy hazai közönség előtt versenyezhetek.”

Chad le Clos hasonló véleményen van.

„A célom, hogy versenyről versenyre gyorsuljak, hiszen a legfontosabb, hogy két hónap múlva a rövid pályás vébére csúcsformába kerüljek. Kemény edzéseim vannak, az ötven és száz pillangót izgatottan várom, ott jó lehetek, a kétszáz méter azonban az edzések miatt még nem megy túl jól. A rövid pályás szezon közepén vagyunk, természetesen szeretnék aranyat nyerni Budapesten, de edzésből jöttem, és az éremnél most fontosabb az időeredmény. Majd a világbajnokság szólhat az aranyérmekről. De nyilván izgatottan várom a versenyt, a magyar szurkolók mindig remek hangulatot teremtenek.”

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Az orosz úszók megkapják a budapesti vb-n nyert pénzdíjaikat

Úszás
2024.12.24. 12:10

A Duna Aréna már a második az úszósport világcsúcsranglistáján

Úszás
2024.12.23. 18:37

Rövid pályás úszó-vb: rekordrészvétel és csúcseső, közvetítés 150 országban

Úszás
2024.12.17. 21:53

Rekord! 30 világcsúcs született a Duna Arénában a rövid pályás úszó-vb-n

Úszás
2024.12.15. 20:09

Nem volt ellenfele! Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton a rövid pályás úszó-vb-n

Úszás
2024.12.15. 18:19
Ezek is érdekelhetik