Úszás: „Próbáljuk menedzselni Cseh Laci gerincproblémáját”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.13. 10:58
Cseh László sérülése ellenére sem hagyta ki múlt héten a százhalombattai rövid pályás úszó országos bajnokságot, mert az a decemberi Európa-bajnokságra való felkészülés tervezett része volt.

„Lacinak állandó gerincproblémája van, amit próbálunk menedzselni, a koppenhágai kontinensbajnokságra pedig igyekszünk a formáját megfelelő állapotba hozni” – mondta hétfőn az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Plagányi Zsolt, Cseh edzője.Sportreggeli című műsorában Plagányi Zsolt, Cseh edzője.

A szakember hozzátette: a rutinos úszó tisztában volt azzal, hogy az ob-n nem ideális fizikai állapotban vesz részt, mivel azt megelőzően az intenzív edzések egy részét ki kellett hagynia.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh tőle szokatlan módon aranyérem nélkül zárta az ob-t, de Plagányi elárulta: a százhalombattai viadalon jól szereplő fiatalok sikerei 31 éves versenyzőjét is sarkallják a további jó teljesítményre.

„Laci a sérülés ellenére azért nem hagyta ki az ob-t, mert az tervezett része volt az Eb-felkészülésnek” – hangsúlyozta a tréner. Kiemelte: az Eb-ig hátralévő időszakban előbb két hétig intenzív edzéseik következnek, majd jön a formaidőzítés.

Plagányi hozzátette, hogy Cseh esetében ezzel párhuzamosan folyik a rehabilitációs munka, különös tekintettel a gyógytornász szakember irányításával végzett feladatokra.

A rövid pályás Európa-bajnokságot december 13. és 17. között rendezik meg Koppenhágában.

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Németh Nándor: De jó lenne az az érem!

Úszás
2024.10.18. 08:43

Plagányi Zsolt: Szöulban tanúja voltam Güttler Károly egyszázados vereségének – na, ez hasonló volt

Úszás
2024.09.20. 11:31

Eb-ezüstérmes úszóval és mesteredzővel erősített az FTC

Úszás
2024.09.17. 16:17

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00
Ezek is érdekelhetik