Úszás: Bienerth Gusztávot visszahívták elnöki tisztségéből

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2017.09.01. 12:27
null
Bienerth Gusztávot visszahívták elnöki tisztségéből (Fotók: Török Attila)
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító kongresszusán a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt. Az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd.

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség elnöke a közgyűlésen elmondta: „Ne kerteljünk, ez a rendkívüli közgyűlés rólam szól. Nyíltan, őszintén egy-két kérdésre ki kell térnem. A világbajnokság előtt kritikus helyzet alakult ki, elődöm lemondott, néhányan úgy látták, hogy kívülről jött embernek kell a dolgokat rendbe rakni. Az út elején tartunk. Az elmúlt hét hónap a szakmai elsődlegességről szólt, csúcsszervként edzőbizottság működik, van szövetségi kapitányunk, egy kézben összpontosul a szakma. Változott a belső kommunikáció, hiszen az elnök negyedévente beszámol arról, hogy merre jár, kivel tárgyalt. Érdemi gyűlések voltak minden hónapban, a szakma nem fél elmondani a véleményét.”

„Az elmúlt hét hónap nem volt hibák nélküli, én is követtem el hibákat. A májusi közgyűlésen nem egy olyan döntés született, ami hiba volt, és néhány személyi kinevezésben is tévedtem. A rágalmazásokban, munkát hátráltató dolgokban azonban nem leszek partner” – szögezte le Bienerth.

Ezután arról beszélt, milyen intézkedésekkel lehet rendet tenni a szövetségben, milyen szabálytalanságokat, összeférhetetlenségeket tárt fel a Deloitte nevű könyvvizsgáló cég. A független cég gyakorlatilag azt mondja, gazdasági kupleráj volt, alkalmatlan ellenőrző testület, nem független könyvvizsgáló.

„Bizalom nélkül nincs legitim vezetés. Aki ismeri a szakmai és emberi múltamat, az pontosan tudja. Ezért én terjesztem a közgyűlés elé a visszahívásomat első napirendi pontként, mert így sportszerű, legitim, méltányos. Ez egy bizalmi szavazás. Sok támadás ért, de az elkezdett munkát folytatni kell, ha megvan az egyetértés. Többekben a bizalom megrendült, hogy miért, ezt nem tudom pontosan. Az elnökségi tagok a lemondásokat nem indokolták, az ellenőrző testület elnöke azt mondta, nem kedvelte a stílusom” – folytatta Bienerth.

„Kész vagyok tovább dolgozni, a lemondott és esetleg újraválasztott elnökségi tagokkal, illetve bárkivel, aki megválasztásra kerül” – tette hozzá.

Bienerth kijelentette, ő akarja levezetni a közgyűlést. Darnyi Tamás kért szót, aki javaslatot tett a levezető elnök személyére, Sándor Eleket javasolta. Az elnök elvetette a szavazás lehetőségét, pedig a 153 MÚSZ-tag többsége felállt, azt támogatva, hogy új levezető elnököt válasszanak. Mindeközben lemondásra szólították fel. Vita alakult ki, miután nem akart engedni a többség akaratának. Azt kérte, tegyenek javaslatot a jegyzőkönyvvezető személyére, ekkor néhányan felálltak és kimentek, majd a többiek hátat fordítottak, miközben szólt a taps. Ezután mégis beleegyezett, hogy szavazzanak a levezető elnök személyéről. Darnyi ismét Sándor Eleket javasolta, akit meggyőző többséggel választottak meg a tagszervezetek képviselői.

Hátat fordított és tapsolt a jelenlévők többsége
Hátat fordított és tapsolt a jelenlévők többsége

A jegyzőkönyvvezető személyének megválasztása után Fodor Szabolcs elnökségi tag lemondott. Ez után 151 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadták a napirendi pontokat, Sós Csabát megerősítették az elnökségben, de egyedül ő maradt elnökségi tag. Bienerth elmondta, maradjon meg az alelnök, hogy működőképes legyen a szövetség az elnökség visszahívása után. Ekkor többen is visszavonták az erre tett javaslatukat, Sárdi Ákos kivételével, aki elmondta, hogy nem érzi működésképtelennek a szövetséget alelnök hiányában sem.

Mindezek ellenére Sós Csaba bejelentette: lemond a szakmai alelnöki posztjáról.

A közgyűlés ezt követően az elnök visszahívásáról szavazott. Bienerth javasolta, hogy titkos legyen a szavazás, de ezt 28 igen szavazattal és 125 nemmel elutasították. Ezután 141 igen, 10 tartózkodás és 2 nem szavazat mellett Bienerth Gusztávot visszahívták elnöki tisztségéből.

Az ezt követő rövid szünet után a közgyűlés úgy döntött, hogy az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd.

A 62 éves Bienerthnek – aki korábban a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, illetve a Magyar Kézilabda Szövetségnél is dolgozott, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke és turizmusért felelős kormánybiztos is volt – azt követően kellett összehívnia a rendkívüli küldöttgyűlést, hogy az elnökség sorozatos lemondások után működésképtelenné vált.

BIENERTH GUSZTÁV KÖZLEMÉNYE

„A mai napon a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közgyűlése visszahívott elnöki pozíciómból, ezt tudomásul vettem. A végsőkig bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát, s bár nem értek egyet vele, természetesen elfogadom a döntést.

Nehéz, intenzív, de rendkívül sikeres időszakon van túl a magyar úszósport. A hazai rendezésű vizes világbajnokság, az Indianapolisban megtartott ifi vb, a netanjai ifi Eb, az EYOF és az universiade rengeteg örömetszerzett a magyar úszósport kedvelőinek, s ami ennél is fontosabb: a magyar sportolók sikere nyomán bizonyára minden eddiginél több gyerek gondolja majd úgy, hogy úszni kezd.

Büszke vagyok arra, hogy a magyar sport szempontjából kiemelten fontos időszaknak aktív részese lehetettem, s munkámmal hozzájárulhattam a sikerekhez.

Nincs okom szégyenkezésre. A sportsikereken túl a szövetségben is nagyot léptünk előre. Kinevezésemmel új korszak kezdődött. Susmorgás helyett nyílt viták voltak. Felszámoltuk a barterkorszakot, nyílt és demokratikus lett a MÚSZ. A tagoknak nem kellett félniük, mindenki elmondhatta a véleményét következmények nélkül. A Deloitte jelentés pedig feltárta az elmúlt évek gazdasági visszásságainak okait – bízom abban, hogy erre lehet majd egy új gazdálkodást építeni.

Elindultunk az úton. Egy átlátható, tiszta úton. Végigmenni már nem én fogok rajta, de remélem, hogy a lerakott alapokon valaki majd célba ér, hiszen ez minden magyar úszó érdeke.”

Bienerth Gusztáv

Sós Csaba lemondott szakmai alelnöki posztjáról
Sós Csaba lemondott szakmai alelnöki posztjáról
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik