Úszás: Belefáradtam a folyamatos botrányokba – Cseh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.06. 16:25
null
Cseh László nem tervezi az elnökségbe való visszatérést (Fotó: Földi Imre)
Szeptember 24-én új elnököt és elnökségi tagokat választ a Magyar Úszószövetség közgyűlése, miután múlt pénteken visszahívták posztjáról az eddigi vezetőt, Bienerth Gusztávot. Az új elnökségben már nem vállal szerepet Cseh László, aki azt is elárulta, kinek örülne a legjobban új első emberként.

 

Olimpiai ezüst- és bronzérmes kiválóságunk augusztus elején hatodmagával együtt benyújtotta lemondását a hazai szövetség elnökségéből. Bár Bienerth Gusztáv helyére biztosan új elnök kerül, Cseh kijelentette, nem szeretne ismét a vezető testület tagja lenni.

„Mindenképpen az kell, hogy az új elnök az úszósportból jöjjön. Azt viszont nem gondolom, hogy a nulláról kellene építkeznie. Bienerth Gusztáv több intézkedése is jó hatással volt a sportágra. Hozott egy-két döntést, ami a sportág fejlődését szolgálta, ez viszont nem jelenti, hogy tökéletesen végezte a munkáját. Sajnos nagyon sok minden nem működött. A részletekbe nem szeretnék belemenni, nem elegáns egy leváltott elnökről rosszat mondani” – idézi Cseh Lászlót a borsonline.hu.

Nem térek vissza elnökségi tagként, belefáradtam a folyamatos botrányokba. Arra szeretnék koncentrálni, hogy továbbra is a világelithez tartozzak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem foglalok állást egy-egy témában, ha kikérik a véleményemet.”

Fontos, hogy sokszínű legyen az elnökség, és az aktív úszók véleményét is meghallgassák, hiszen ki tudna jobb tanácsot adni, mint aki nap mint nap benne él, szembesül a problémákkal. Katinkára szükség lenne, ám kétlem, hogy szerepet vállal. Dani már elindult a sportdiplomácia felé, én örülnék, ha a MÚSZ-ban is elnökségi tag lenne (Hosszú Katinka, ill. Gyurta Dániel – a szerk.).

A 31 esztendős úszó végezetül arról beszélt, hogy az elnöki poszttal kapcsolatban szóba hozott Wladár Sándor, Czene Attila, Sárdi Ákos és Petrov Iván által alkotott négyesből kinek örülne legjobban.

„Wladár Sándorral dolgoztam együtt az elnökségben, Petrov Iván pedig az edzőm volt, de a másik két jelöltről is van személyes tapasztalatom. Wladárt abszolút alkalmasnak tartom a posztra. Ivántól még nem hallottam, hogy hivatalosan pályázna. Ő kiváló edző, nem gondolom, hogy váltania kellene, túl nagy ugrás volna.”

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15
Ezek is érdekelhetik