Úszás: Milák, Késely, Németh – tényleg a Jövő bajnokai

Amikor 2015 első heteiben még csupán szűk körben volt ismert, hogy Guadalajarában piszok nagy gondok vannak, és könnyen elképzelhető, hogy a mexikóiak bedobják a törülközőt, itthon elkezdődött az érvgyűjtés, mi lenne, ha… És a „beugrás-pártiak” egyik legfontosabb indoka az volt, hogy egy felnőtt világbajnokság sikere mindenekelőtt az arénákban uralkodó hangulaton múlik, márpedig 2017 nyarán még biztos csatasorban lesznek azok a nagyságaink, akik miatt nem csupán megtelik a nézőtér, de úgymond zaj is támad – ehhez képest az eredetileg vállalt 2021 messze van, ki tudja, hány relatíve biztosnak tekinthető éremszállítónk lesz akkoriban.

Nos, a „zajos” része (is!) tökéletesen bejött a végül bevállalt projektnek: külföldi világsztárok és újságírók nem győztek áradozni az úszóviadalokat beterítő atmoszféráról, mondván, ők ilyet még az életükben nem éltek meg, és valószínűleg nem is fognak.

Hanem az érvelés második, indokló részét lassan szégyellni illik: egyre erősebb kontúrokkal rajzolódik ki ugyanis a horizonton az a csapat, amelyik 2021-ben legalább olyan minőségi produkcióra lesz képes, mint a jelenlegi, a fél világ által megsüvegelt válogatott.

Amúgy pedig az Indianapolisban most véget ért junior-világbajnokságot az eredeti konstrukcióban éppenséggel mi rendeztük volna, amolyan előfutáraként a 2021-es nagy vb-nek. Legyünk telhetetlenek? Kár, hogy nem tartottuk magunknál ezt az eseményt is… Azért elképzeltem volna a Duna Arénában a hangulatot a 4x200-as férfi gyorsváltó alatt. (2019-ben lehet pótolni: végül is a következő lesz nálunk.)

A 4X200-AS FÉRFI GYORSVÁLTÓ SZÉDÜLETES ÚSZÁSA

De még ugorjunk vissza egy picit a 2017/2021-es konstellációhoz – és ugyanazzal a lendülettel pörgessük vissza az időt 2013-ig, amikor az Orbán Viktor vezette pályázati delegáció tarolt Barcelonában. Zsebbe került a 2017-es junior vb, a 2021-es felnőtt vb, s a szövetségben Gyárfás Tamás és Szabó Tünde, és igen, írjuk csak le, Kiss László égisze alatt megszületett egy program, amely annak az esztendőnek a telén el is indult, „Jövő bajnokai” néven.

Ez minden korábbinál komolyabb keretet adott az utánpótlás-nevelésnek, régiónként, évjáratonként kiemelve a legjobbakat, akiket aztán folyamatosan figyelemmel követtek a szakemberek. Rendszeres tesztek a medencében, régebben elképzelhetetlen aprólékossággal végzett testi felmérések a parton, és persze a válogatott kerettagok is sokkal nagyobb törődést kaptak. Az ifjak elé álmodott útvonal úgy festett, hogy a programba bekerülők krémje előbb remekel a 2017-es budapesti junior vb-n, aztán beérik 2021-re, a nagy vb-re.

Nos, az élet picit átírta a versenyek helyszíneit, de hogy a „Jövő bajnokai” programot értő kézzel tervezték, arra talán bizonyíték ez a névsor: Barócsai Petra, Barta Márton, Bonecz Boglárka, Gyurinovics Fanni, Holló Balázs, Ilyés Laura, Juhász Janka, Késely Ajna, Lakatos Dávid, Márton Richárd, Milák Kristóf. Ők egytől egyig tagjai voltak a „sárgatrikós” hadnak, most pedig az indianapolisi válogatottnak is.

Mondjuk úgy, megható nézegetni a kedves kis gyerekarcokat a program első évében megjelent könyv lapjait felütve, illetve viszontlátni őket ma, például azon a csoportképen, amely Indiana állam szövetségi kormányzatának székháza előtt készült (a csapat szállodájának szomszédságában, mégiscsak emlékeztessen valami a helyszínre) – a fotón a junior vb legjobbjai mosolyognak, néhány kiló nemesfémmel a nyakukban. (Barta Mártonról külön felvétel készült, mivel szüleivel a záró nap délelőttjén nekiindult leendő tanulmányainak helyszínét, a Notre Dame Egyetemet feltérképezni. Hiába, a jenkik elég biztos szemmel szúrják ki a talentumot.)

Természetesen vannak későn érő típusok, e tekintetben Németh Nándor a kakukktojás a fotón, anno ő nem került bele első körben a programba – az is igaz, hogy egy évvel ezelőtt még 1:52-nél tartott 200 gyorson. Azzal a fasorban sem lettünk volna ama bizonyos váltódöntőben – ő az idén lódult meg, de úgy, ahogy csak kevesen: az ominózus, félig ájult állapothoz vezető utolsó etapon 1:46.52-t repesztett. A végül sajnos kizárt mixed gyorsváltóba pedig egy 48.05-ös százat pakolt be, megismételve a budapesti parádét (ott szerencsére „maradt” a bronz, 48.04-et jött), olyasmivel kecsegtetve, amire nagyon régóta nem volt példa: lesz egy igazi sprinterünk.

Persze a virtuális konfettieső közepette egyvalamiről nem szabad megfeledkeznünk: egy junior-világbajnoki érem konkrétan nem garancia semmire. Jó, a 2015-ben Szingapúrban villogó fiatalok közül az ausztrál Kyle Chalmers egy évre rá 100 gyorson olimpiai bajnok lett Rióban (aztán hogy milyen áron… mindenesetre Budapesten nem volt ott, mert műteni kellett a vállát). Aztán a kanadai Penny Oleksiak szintén száz gyorson lett olimpiai bajnok, igaz, ő pusztán ezüstérmes volt a juniorok között – ugyanakkor szingapúri legyőzője, Taylor Ruck továbbra is csupán a tizenévesek között tud kitűnni egyéni számban, és nem olyan időkkel, ami a nagyok között durranna. Vagy vehetjük az ukránból törökké lett Viktoriya Günes (ellen)példáját, aki 2015-ben sokakat elképesztve jobb idővel nyerte meg a női 200 méteres mellúszást, mint a felnőttek között Kazanyban aranyérmes japán Watanabe Kanako – ám azóta teljesen eltűnt a színről. Chalmers, Oleksiak, illetve a Szingapúrban parádézó, majd Budapesten kétszáz mellen aranyat szerző orosz Anton Csupkov inkább a kivételes kategóriába sorolandó.

Azaz miközben joggal ünnepeljük a netanyai junior Eb-n, illetve az indianapolisi junior vb-n minden idők legjobb szereplését produkáló fiataljainkat, ne feledkezzünk meg a saját históriánkról sem. 2005-ben volt ama bizonyos parádésan sikerült (8 arany, 25 érem) margitszigeti junior Eb, amin a mai felnőttválogatott gerincét adó 1989-es generáció először hallatott magáról. Ismerős nevek jönnek: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, a Verrasztó testvérek, Kis Gergő – Gyurta Dani az akkori idióta korhatár-szabályok miatt olimpiai ezüstérmesként még nem indulhatott… Ám hiába a 2005-ös diadalmenet, Katinka és Dani pusztán 2009-ben társult Cseh Laci dübörgéséhez, a többiek meg 2010-től kezdtek komolyabb nyomokat hagyni. Vagy Kapás Boglárkának a 2010-es ifjúsági olimpiai remeklését követően öt évet kellett várnia, hogy a felnőttek között ne csak Eb-n, de világbajnokságon is érmet szerezzen. Továbbá: a kevésbé bennfentesek közül még csilingel valakinek Rácz Ákos neve?

Ő 200 mellen aranyat nyert ama bizonyos 2005-ös junior Eb-n a Hajósban, aztán… Vagy ott van Biczó Bence, aki ugyancsak 2010-ben lett ifi olimpiai bajnok: akkor benne egy potenciális Phelps-utódot vélt felfedezni az egyik legtekintélyesebb úszó-szakíró, Craig Lord, csakhogy Bencénél sajnos elmaradt az igazi áttörés. Bernek Péter úgymond ott van, Eb-n már biztos éremszállító, rövid pályás vb-n nyert is, mégis hét évet kellett várnia arra, hogy egy nagypályás vb-n értékes helyezést szerezzen. A 2014-ben, Nancsingban ifi olimpiai elsőséget elérők közül Kenderesi Tamás beérkezett (beérkezőben van, avagy az idény nyáron látszott: még a szupertehetség fejlődése sem feltétlenül lineáris), Grátz Benjámin viszont továbbra is azért küzd, hogy fikszen megvesse a lábát legalább a válogatottban.

Az már most látszik, hogy az indianapolisi hősök közül Milák Kristóf zúzni fog a felnőttek között is – a Budapesten szerzett vb-ezüstjénél és a 200-as világranglistás helyezésénél jobb bizonyíték aligha kell, ráadásul ő nem egyszámos, ha még jobban ráfekszik a 200 gyorsra, akkor jövőre a glasgow-i felnőtt Eb-n is érdemes lesz megnézni a 4x200-as gyorsváltó döntőjét mondjuk Milák, Németh, Bernek, Kozma felállásban. Ugyanakkor ahhoz, hogy a pesti vb-n a felnőttek között érdemi „kirándulást tévő” Késely Ajna és Németh Nándor még komolyabb áttörést érhessen el, pokoli kemény melóra és rengeteg türelemre lesz szükség, amíg a fordulók például olyan erőteljesek lesznek, ami egyáltalán esélyt ad arra, hogy teszem azt 100 gyorson Nándi a második ötvenen is lépést tudjon tartani a szám kolosszusaival.

Na és ami legalább ennyire fontos: hogy az őket eddig értő kézzel elvezető mesterek ugyanolyan hatékonyan dolgozzanak velük a folytatásban is. Érdemük az eredményekben legalább akkora, mint a versenyzőké – a felelősségük azonban ha lehet, még nagyobb.

Ami jó hír: hosszú idő után először Netanyában és Indianapolisban is azt láthattuk, hogy a magyar immár tényleg csapat, úszók és edzőik nem a lelátó különböző szegleteiben ülnek, hanem állandóan együtt vannak, és szurkolnak egymásnak, tiszta szívből. Így alkalmasint a tudás- és tapasztalatcsere is jóval működőképesebb. Aligha járunk messze az igazságtól, ha legalábbis leszögezzük: a versenyzői tehetség, az edzői tudás és a különféle programok hatékonysága mellett ez is erősen visszaköszön az éremtáblázaton.

AZ ÉREMHALMOZÓK AKKOR (NÉHÁNY ÉVVEL EZELŐTT) ÉS MOST