Úszás: Lementem a bányába és dolgoztam – Milák Kristóf

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 09:17
Hatalmas üdvrivalgás fogadta a Liszt Ferenc reptéren az indianapolisi junior-világbajnokságról hazatérő úszókat, akik csomagjaik mellett tizenhat érmet hoztak a tengerentúlról. Az öt arany-, nyolc ezüst-, három bronzérem és az értékes helyezések tulajdonosai fáradtan, ám boldogan ölelték át szeretteiket. Mindannyian szép emlékeket őriznek a vb-ről, a 400 gyorson diadalmaskodó Késely Ajna sírva jött haza, amiért mindennek vége. A 4x100-as és a 4x200-as gyorsváltót is elsőnek célba vivő Németh Nándor elárulta, pici ünneplés már kint is volt, de erre igazán itthon kerül sor. Persze csak miután alaposan kipihenték magukat, hiszen hosszú szezon áll mögöttük. A négyszeres junior-világbajnokként visszaérkező Milák Kristóf szeptember közepéig, esetleg végéig az iskolát is el szeretné kerülni, miközben arra nem nagyon tudott mit mondani, hogy a hazai sajtóban már-már az új Darnyi Tamásként emlegetik. Ő csak „lement a bányába és dolgozott”. 


Legfrissebb hírek

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
2025.07.27. 14:53

Milák trónfosztója sem indul 200 pillangón a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.22. 10:56

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Úszás
2025.06.16. 16:18

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55

Sportpolitika: Virth Balázs életjáradékot kaphat Milák után

Úszás
2025.05.20. 10:33

Két arany és három bronz a magyaroktól a Mare Nostrum nyitó napján

Úszás
2025.05.17. 20:37

Lex Milák: később módosítják a sporttörvényt

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:34

Lex Milák: kedden szavaz az országgyűlés a sporttörvény módosításáról

Úszás
2025.04.25. 11:32
Ezek is érdekelhetik