Úszás: Hosszú és Cseh is fölényesen nyert Barcelonában

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 20:56
Hosszú Katinka 400 méter vegyesen, Cseh László pedig 200 méter pillangón győzött nagy fölénnyel a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat barcelonai állomásának keddi nyitónapján.

A Rióban háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a katalán fővárosban – az esemény honlapja szerint – 4:33.71 perccel végzett az élen, míg 200 méter gyorson a nyolcadik időeredménnyel csapott célba (1:59.44 p). A magyar versenyző 100 méter háton a délelőtti selejtezőből a legjobb idővel jutott be az esti fináléba, ott azonban nem állt rajthoz. Távol maradt a 100 méter pillangó esti programjától is, ebben a számban Szilágyi Liliána a 10. időt úszta (58.70 mp).

Cseh László 200 méter pillangón utasította maga mögé a teljes mezőnyt, s jelentős előnnyel nyert a fináléban 1:56.69 perccel. Az egri színekben versenyző 31 éves klasszis az 50 méteres pillangó döntőjében is érdekelt volt, ott negyedik lett (23.83).

Negyedikként végzett két további magyar férfiúszó is: Grátz Benjámin 200 méter háton (2:02.34), Dudás Dániel pedig 200 méter vegyesen (2:02.30) csúszott le a dobogóról.

A Mare Nostrum elmúlt hétvégén Monacóban indult sorozatának második versenye szerdán folytatódik és zárul is Barcelonában, a harmadik viadalt pedig szombaton és vasárnap a franciaországi Canet-en-Roussillonban rendezik.

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40

Hosszú Katinka pályafutása számokban

Úszás
2025.01.09. 12:58

„Visszavonult minden idők egyik legjobbja” – nemzetközi sajtóvisszhang Hosszú Katinka bejelentéséről

Úszás
2025.01.09. 10:05
Ezek is érdekelhetik