Úszó Eb: A rajtnál telement a szemem vízzel - Kozma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.21. 10:34
Kozma Dominik folytatta jó szereplését a berlini Európa-bajnokságon – a szerda este 200 gyorson elért negyedik hely után csütörtök délelőtt a 100 gyors előfutamai során új országos csúcsot úszott (48.86). Saját két évvel ezelőtt elért rekordját (49.12) írta felül és a harmadik helyen jutott az esti középdöntőbe.

„A rajtnál telement a jobb szemem vízzel, a fordulónál azt hittem, sírok – viccelődött Kozma a vegyes zónában. – Jó formában vagyok, ám ebből a harmadik helyből azért még nem szabad semmiféle következtetést levonni. Persze a döntőbe jutás a célom, ha ez megvan, akkor meg a győzelem. De a száz méter lutri, elég egy rossz rajt, és máris az utolsó vagy. Most viszont megyek, felhívom Zubor Attilát, aki mindig ugrat, hogy ne csak 49-es időket ússzak százon – kíváncsi vagyok, erre az eredményre mit mond.”

Takács Krisztián:

„Ez szörnyen fájt... Így, délelőtt ilyet úszni nem kellemes, de a második ötven már egész jó volt. Az ötven gyors a fő számom, arra készültem igazán, ez meg jó kis melegítés volt arra.”

Holoda Péter:
„Délelőtt még nem úsztam ilyen jó időt, úgyhogy nem vagyok elégedetlen. Elsősorban a tapasztalatszerzés a célom ezen az Eb-n, aztán jövőre és később lesz ez még jobb is.”

A délelőtti előfutamokról ide kattintva olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik