Úszás: doppingolt korábban a magyar bajnok indonéz

Vágólapra másolva!
2013.11.16. 13:54
Tiltott szer használatáért a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) három hónapra eltiltotta, de lejárt a büntetése, így rajthoz állhatott a Százhalombattán ma záruló, rövid pályás magyar bajnokságon az 50 méteres mellúszásban győztes indonéz Indra Gunawan.

Az ob-n debreceni színekben induló sportoló – a honi sportági szövetség (MÚSZ) szombati közleménye szerint – honfitársával, Guntur Pratamával együtt a júliusi Ázsiai Játékokon, Dél-Koreában bukott meg a doppingvizsgálaton, és a pozitív teszt következményeként augusztus 13-ától negyedévig nem vehetett részt versenyen. Gunawant megfosztották a játékokon 50 méter mellen nyert aranyérmétől, valamint kizárták az ezüstérmes 4x50 méteres és 4x100 méteres indonéz gyorsváltót is.

A két sportoló szervezetében – a nemzetközi szövetség, a FINA tájékoztatása szerint – a serkentőszerek közé tartozó methylhexanamint mutattak ki. Az indonéz úszószövetség egyetértett a döntéssel, miközben jelezte, hogy mindkét úszó tovább készül a decemberben Mianmarban sorra kerülő Dél-kelet-ázsiai Játékokra.

Tekintettel arra, hogy az eltiltás november 13-án lejárt, Gunawan a szabályok értelmében már elindulhatott a százhalombattai nyílt rövid pályás magyar bajnokságon, ahol 27.39 másodperccel győzött a legrövidebb mellszámban, 100-on pedig második lett.

Legfrissebb hírek

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29
Ezek is érdekelhetik