Úszás: Gyurta D. a hétvégén Ausztriában versenyez

Vágólapra másolva!
2012.11.08. 16:02
Címkék
Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka a hétvégén a hagyományos bécsújhelyi nemzetközi viadalon áll rajthoz – három számban is.

A nyári pihenőt követően az edzéseket és a versenyzést is újrakezdő klasszis magyar úszó a múlt hét végén előbb a százhalombattai rövid pályás ob-n „mártózott meg”, majd Zágrábban próbálta ki magát – csupa győzelemmel –, s az ausztriai fellépés lesz a második külföldi erőpróbája az újbóli „munkafelvétel” után. Bécsújhelyen – derült ki a viadal honlapjának előzeteséből – Gyurta pénteken a 100, szombaton a 200, vasárnap pedig az 50 méter mell selejtezőiben indul.

Rajta kívül még két magyar szerepel az osztrákok rendezvényén: öccse, Gergely és Kiss Nikoletta, ők egyformán négy számban mérik fel, hol tartanak a felkészülésben.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
47 perce

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
52 perce

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
54 perce

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
1 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
1 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik