Egészen drámai végjátékot hozott az észt Nomme Kalju és az ír St. Patrick's csörtéje, amelyet 2–1-es ír előnyről vártak a felek. A vendéglátó észtek azonban a második játékrész elején már továbbjutásra álltak, s már zsebükben is érezhették azt, amikor a St. Patrick's a 91. percben szerzett góllal harcolta ki a hosszabbítást, melynek elején ismét betalált, így 4–3-as összesítéssel jutott a harmadik fordulóba. A gól nélküli első meccs után 1–1-es döntetlent hozott a román Universitatea Cluj és az örmény Ararat visszavágója, de a ráadásban, a 117. percben továbbjutást érő gólt szereztek az örmények.
A szlovén Kopert otthon 7–0-ra megverő norvég Viking idegenben is gólzáporos meccset vívott riválisával, amely otthon ugyan eljutott három gólig, de ötöt is kapott, így a skandinávok 12–3-as összesítéssel jutottak tovább. Az Aktobe elleni első meccset Kazahsztánban 2–1-re elbukó Sparta Praha otthon javított, és 4–0-s hazai sikerének köszönhetően ott lesz a selejtező harmadik körében.
Bolla Bendegúz az első mérkőzéssel ellentétben ezúttal ott volt az osztrák Rapid Wien kezdőjében a montenegrói Decsics ellen, amely ezúttal sem tudta megnehezíteni a bécsiek dolgát, ugyanis Bolláék megérdemelten győztek 4–2-re.
A dán Silkeborg az izlandi Akureyri ellen, a svéd Hammarby a belga Charleroi vendégeként jutott tovább hosszabbítás után, míg a koszovói Prishtina tizenegyespárbajban búcsúzott az emberhátrányban játszó északír Larnéval szemben. A szerb Partizan Beograd úgy nyert 4–0-ra otthon az ukrán Olekszandrija ellen, hogy a vendégek a 11. perctől emberhátrányban játszottak, ezt pedig kihasználták a hazaiak és Jovan Milosevics mesterhármasának is köszönhetően győztek 4–0-ra. A találkozó második félideje egy gól mellett még két piros lapot hozott, a Partizan tíz, az Olekszandrija kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.
Az északír Dungannon hiába nyerte meg idegenben a liechtensteini Vaduz elleni meccset, a visszavágón ismét a vendégcsapat bizonyult jobbnak egy góllal, a kétszer 15 perces ráadásban pedig a Vaduz tudta megszerezni a továbbjutást érő találatot. A horvát Hajduk Split az előzetes várakozásokhoz képest alaposan megszenvedett az azeri Zirával, amely a visszavágón a 93. percben, emberhátrányban szerzett góllal harcolta ki a hosszabbítást, ahol azonban a dalmáciai csapat már jobbnak bizonyult és megnyerte a meccset.
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Nomme Kalju (észt)–St. Patrick's Athletic (ír) 2–2 – hosszabbítás után
Az első mérkőzésen: 0–1
Továbbjutott: a St. Patrick's, 3–2-es összesítéssel
Universitatea Cluj (román)–Ararat (örmény) 1–2 – hosszabbítás után
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: az Ararat, 2–1-es összesítéssel
Bröndby (dán)–HB Tórshavn (feröeri) 1–0
Az első mérkőzésen: 1–1
Továbbjutott: a Bröndby, 2–1-es összesítéssel
Universitatea Craiova (román)–FK Sarajevo (bosnyák) 4–0
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: az U. Craiova, 5–2-es összesítéssel
Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Szutjeszka Niksics (montenegrói) 5–2
Az első mérkőzésen: 2–1
Továbbjutott: a Beitar, 7–3-as összesítéssel
Istanbul Basaksehir (török)–Cserno More (bolgár) 4–0
Az első mérkőzésen: 1–0
Továbbjutott: az Istanbul Basaksehir, 5–0-s összesítéssel
Puskás Akadémia FC–Arisz Limassol (ciprusi) 0–2
Az első mérkőzésen: 2–3
Továbbjutott: az Arisz Limassol, 5–2-es összesítéssel
Maribor (szlovén)–Paksi FC 1–1
Az első mérkőzésen: 0–1
Továbbjutott: a Paksi FC, 2–1-es összesítéssel
Szeged: Nyeman Grodno (fehérorosz)–FC Kassa (szlovákiai) 1–1
Az első mérkőzésen: 3–2
Továbbjutott: a Nyeman Grodno, 4–3-as összesítéssel
Koper (szlovén)–Viking FK (norvég) 3–5
Az első mérkőzésen: 0–7
Továbbjutott: a Viking, 12–3-as összesítéssel
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–AEK Athén (görög) 0–0
Az első mérkőzésen: 0–1
Továbbjutott: az AEK Athén, 1–0-s összesítéssel
Santa Clara (portugál)–Varazdin (horvát) 2–0
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: a Santa Clara, 3–2-es összesítéssel
Sparta Praha (cseh)–Aktobe (kazah) 4–0
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: a Sparta Praha, 5–2-es összesítéssel
Maccabi Haifa (izraeli)–Torpedo-BelAZ (fehérorosz) 3–0
Az első mérkőzésen: 1–1
Továbbjutott: a Maccabi Haifa, 4–1-es összesítéssel
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Novi Pazar (szerb) 3–1
Az első mérkőzésen: 2–1
Továbbjutott: a Jagiellonia, 5–2-es összesítéssel
Lausanne-Sport (svájci)–Vardar (északmacedón) 5–0
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: a Lausanne, 6–2-es összesítéssel
Arisz Szaloniki (görög)–Araz-Nahicsevan (azeri) 2–2
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: az Araz, 4–3-as összesítéssel
Zilina (szlovák)–Raków Czestochowa (lengyel) 1–3
Az első mérkőzésen: 0–3
Továbbjutott: a Raków Czestochowa, 6–1-es összesítéssel
Valur (izlandi)–Kauno Zalgiris (litván) 1–2
Az első mérkőzésen: 1–1
Továbbjutott: a Kauno Zalgiris, 3–2-es összesítéssel
Rapid Wien (osztrák)–Decsics (montenegrói) 4–2
Rapid Wien: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést
Az első mérkőzésen: 2–0
Továbbjutott: a Rapid Wien, 6–2-es összesítéssel
Akureyri (izlandi)–Silkeborg (dán) 2–3 – hosszabbítás után
Az első mérkőzésen: 1–1
Továbbjutott: a Silkeborg, 4–3-as összesítéssel
Charleroi (belga)–Hammarby (svéd) 1–2 – hosszabbítás után
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: a Hammarby, 2–1-es összesítéssel
FC Prishtina (koszovói)–Larne (északír) 1–1
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: a Larne, 1–1-gyel, tizenegyesekkel (4–5)
Linfield (északír)–FK Zalgiris (litván) 2–0
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: a Linfield, 2–0-s összesítéssel
Dungannon Swifts (északír)–Vaduz (liechtensteini) 0–3
Az első mérkőzésen: 1–0
Továbbjutott: a Vaduz, 3–1-es összesítéssel
Dinamo Tirana (albán)–Athletic Club d'Escaldes (andorrai) 1–1
Az első mérkőzésen: 2–1
Továbbjutott: a Dinamo Tirana, 3–2-es összesítéssel
Floriana (máltai)–Ballkani (koszovói) 1–1
Az első mérkőzésen: 2–4
Továbbjutott: a Ballkani, 5–3-as összesítéssel
Víkingur Reykjavík (izlandi)–Vllaznia (albán) 4–2 – hosszabbítás után
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: a Reykjavík, 5–4-es összesítéssel
KÍ (feröeri)–Radnicski Nis (szerb) 1–0
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: a KÍ, 1–0-s összesítéssel
Egnatia (albán)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1–0
Az első mérkőzésen: 2–0
Továbbjutott: az Egnatia, 3–0-s összesítéssel
Partizan Beograd (szerb)–Olekszandrija (ukrán) 4–0
Az első mérkőzésen: 2–0
Továbbjutott: a Partizan, 6–0-s összesítéssel
Shamrock Rovers (ír)–St. Joseph's (gibraltári) 0–0
Az első mérkőzésen: 4–0
Továbbjutott: a Shamrock Rovers, 4–0-s összesítéssel
Hajduk Split (horvát)–Zire (azeri) 2–1 – hosszabbítás után
Az első mérkőzésen: 1–1
Továbbjutott: a Hajduk Split, 3–2-es összesítéssel
KORÁBBAN
Spartak Trnava (szlovák)–Hibernians (máltai) 5–1
Az első mérkőzésen: 2–1
Továbbjutott: a Spartak Trnava, 7–2-es összesítéssel
ETO FC–Pjunik Jereván (örmény) 3–1
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: az ETO, 4–3-as összesítéssel
FK Banga (litván)–Rosenborg (norvég) 0–2
Az első mérkőzésen: 0–5
Továbbjutott: a Rosenborg, 7–0-s összesítéssel
Szpaeri (grúz)–Austria Wien (osztrák) 0–5
Az első mérkőzésen: 0–2
Továbbjutott: az Austria Wien, 7–0-s összesítéssel
FC Dila Gori (grúz)–Riga (lett) 3–3
Az első mérkőzésen: 1–2
Továbbjutott: a Riga, 5–4-es összesítéssel
Sabah FK (azeri)–Petrocub (moldovai) 4–1
Az első mérkőzésen: 2–0
Továbbjutott: a Sabah, 6–1-es összesítéssel
FC Santa Coloma (andorrai)–Polisszja Zsitomir (ukrán) 1–4
Az első mérkőzésen: 2–1
Továbbjutott: a Zsitomir, 5–3-as összesítéssel
HJK (finn)–Arda Kardzsali (bolgár) 2–2
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: az Arda, 2–2-vel, tizenegyesekkel (3–4)
AZ Alkmaar (holland)–Ilves (finn) 5–0
Az első mérkőzésen: 3–4
Továbbjutott: az AZ Alkmaar, 8–4-es összesítéssel
Milsami (moldovai)–Buducsnoszt (montenegrói) 2–1
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott: a Milsami, 2–1-es összesítéssel
UNA Strassen (luxemburgi)–Dundee United (skót) 0–1
Dundee United: Keresztes Krisztián végigjátszotta a mérkőzést
Az első mérkőzésen: 0–1
Továbbjutott: a Dundee United, 2–0-s összesítéssel
AIK (svéd)–Paide Linnameeskond (észt) 6–0
AIK: Csongvai Áron végigjátszotta a mérkőzést, a 81. percben sárga lapot kapott
Az első mérkőzésen: 2–0
Továbbjutott: az AIK, 8–0-s összesítéssel
Zimbru Chisinau (moldovai)–Asztana (kazah) 0–2
Az első mérkőzésen: 1–1
Továbbjutott: az Asztana, 3–1-es összesítéssel
Torpedo Kutaiszi (grúz)–Omonia Nicosia (ciprusi) 0–4
Az első mérkőzésen: 0–1
Továbbjutott: az Omonia, 5–0-s összesítéssel