Úszás: Gyurta Dániel a Vasasban folytathatja

Vágólapra másolva!
2012.10.05. 08:41
null
A külföldi vonal továbbra is él (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Újabb klub került a figyelem középpontjába Gyurta Dániel jövője kapcsán. Úszószakosztálya ugyan még nincs az egyesületnek, ám a Vasas azon dolgozik, hogy mihamarabb újra legyen, s egyik központi figurájának a londoni olimpiai bajnokot képzeli el.

 

„Nem tagadom, képbe került a Vasas – mondta Gyurta Dániel a Nemzeti Sportnak. – Megállapodás tehát még nem született, tulajdonképpen nem is olyan sürgős, hiszen a Magyar Úszószövetség bérli nekem a pályát itt, a Komjádiban, így van hol készülnöm. Persze időtlen időkig nem várhatok én sem arra, hogy megoldás szülessen, de nem siettetem. Határidőt sem szabtam, inkább az érzéseimre hagyatkozom. Ha azonban egyszer azt diktálják, hogy most már elég, akkor az öcsémmel, Gegével együtt irány külföld. Gondolkodás nélkül.”

GYURTA DÁNIEL A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN BESZÉL MÉG A KOMJÁDI USZODÁHOZ KÖTŐDŐ EMLÉKEIRŐL, A KÜLFÖLDI LEHETŐSÉGEIRŐL, ÉS EDZŐJÉNEK, SZÉLES SÁNDORNAK A KÁROS SZENVEDÉLYÉRŐL. DE MEGSZÓLAL AZ ÚSZÓSZAKOSZTÁLLYAL MÉG NEM IS RENDELKEZŐ VASAS SC ELSŐ EMBERE, MARKOVITS LÁSZLÓ KLUBELNÖK IS.

 

Legfrissebb hírek

Angol válogatott kapust igazol a Newcastle – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Valerio-Bodon Vincent: Amíg van lehetőségem, küzdök az NBA-ért

Kosárlabda
34 perce

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
38 perce

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
43 perce

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

A száz tanulsága: tovább, tanulás!

Vizes vb 2025
1 órája

Csoma Kristóf elárulta, mi adott neki igazán extázisélményt a világbajnokságon

Vízilabda
1 órája

Vizes vb: Németh 100 gyorson, Kós 200 vegyesen magabiztosan jutott középdöntőbe

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik