Csoma Kristóf elárulta, mi adott neki igazán extázisélményt a világbajnokságon

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 07:27
null
Csoma Kristóf elmondta, hogyan tekint a vb-ezüstéremre
Csoma Kristófnak 33 évesen adatott meg, hogy világbajnokságon védhette a magyar férfi vízilabda-válogatott kapuját. Vele beszélgettünk a vb-ezüstéremről a hazaérkezés utáni napokban.

„A karrierem elején, vagy amikor Märcz Tamás 2018-ban meghívott a válogatottba, akkor még hittem, hogy egyszer világversenyen szerepelhetek. Amikor Litvániában védtem, akkor kevésbé, de aztán nagyon jót tett a Honvédban töltött idény – ezúton is köszönöm a klubnak, illetve Szivós Mártonnak, hogy bízott bennem. Már a világkupa-bronzérmet is óriási sikerként éltem meg, a szingapúri vb-ezüstérem a non plus ultra, főleg úgy, hogy nagyobb szerep is hárult rám. Örök emlék marad” – mondta el Csoma Kristóf az NSO Tv-nek, miképpen élte meg karrierje első világversenyét 33 évesen. 

Videónkban arról is beszél, miképp kezelte, hogy Vogel Soma távollétében ő lett a válogatott első számú kapusa, mivel tudta magát kihúzni a gödörből meccs közben, s mennyire van neki tele a pohár, hogy a végén ezüstérmet akasztottak a nyakába. Emellett Manhercz Krisztián bravúros védésére is kitér, amit a csapatkapitány a spanyolok elleni döntőben mutatott be.

Vizes vb 2025
2025.07.29. 09:10

Keszthelyi Rita: Remélem, hogy a meccs után már mindenki örülni tudott

A torna legjobbjának is megválasztott Keszthelyi Rita abban bízik, mindenki a helyére tudta tenni az elveszített döntőt.

 

Legfrissebb hírek

Keszthelyi Rita elmesélte, hogyan igyekszik példát mutatni fiatal csapattársainak

Vízilabda
2025.10.19. 16:11

Leterhelt fiatalok: jóból is megárt a sok

Utánpótlássport
2025.10.15. 09:03

Nagy lökést adhat a Ferencvárosnak a Recco legyőzése

Vízilabda
2025.10.10. 12:28

Női vízi ob I: 25-öt lőtt a KSI-nek a Ferencváros

Vízilabda
2025.10.07. 22:59

Az ötvenéves Steinmetz Barnabásnak mindig a példamutatás volt a legfontosabb

Vízilabda
2025.10.06. 06:31

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
2025.10.03. 13:00

Női vízilabda Eb: nehéz ágra került a magyar válogatott

Vízilabda
2025.10.02. 14:22

Vogel Soma is bevethető az Európai Szuperkupára készülő Ferencvárosban

Vízilabda
2025.10.02. 13:12
Ezek is érdekelhetik