Hosszú Katinka újabb „hetese”

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 19:25
null
Összetettben Hosszú Katinka vezet a nőknél (Fotó: MTI/EPA/Ali Haider)
Címkék
Dubai után Dohában is hét egyéni győzelemmel zárt Hosszú Katinka: a magyar úszó a rövid pályás világkupa-sorozat második állomásán az első napi három sikerhez a folytatásban megint négyet tett hozzá. Legkeményebb ellenfele továbbra is Jakabos Zsuzsanna volt, aki három számban végzett másodikként mögötte. Cseh László 200 vegyesen lett második, Kis Gergő pedig 1500 gyorson harmadik.

Hosszú Katinka lemásolta dubai teljesítményét: a verseny második napján Dohában is hozta a 400vegyes (4:30.03), a 200 pillangó (2:09.31), a 400 gyors (4:04.74) és a 100 vegyes (59.74) aranyérmét. A 400 méteres gyorsúszás kivételével – amelyen ötödikként ért be – Jakabos Zsuzsa szintén remekelt, hiszen háromszor lett második.

Hosszú ezzel természetesen vezeti a női összetett versenyt a nyolc állomásból álló szériában: az egyéni legjobb jutalma 100 ezer dollár (több mint 20 millió forint), azaz megéri hajtani.

A férfiaknál Cseh László hatalmas versenyt vívott Darian Townsenddel, de egyetlen tizeddel a dél-afrikai volt a jobb nála – Cseh ideje 1:53.75 volt. Ugyanebben a futamban Kis Gergő hatodik lett, ő a napot indító 1500 méteres gyorsúszásban végzett dobogón, 14:56.57-tel bronzérmesként zárt.

A „búcsúmóka” ismét a magyaroknak sikerült a legjobban: a 4x50 méteres férfi-női gyorsváltót a mieink nyerték, a szokásos Takács Krisztián, Cseh, Jakabos, Hosszú összetételben.

A világkupa-sorozat folytatása Európában esedékes a következő hétvégétől: kilenc nap alatt három helyszínen, Stockholmban, Moszkvában és Berlinben állhatnak rajthoz a magyarok. Hosszú Katinkának itt nehezebb dolga lesz, ugyanis hagyományosan e három viadalon a legsűrűbb a mezőny.

Legfrissebb hírek

Angol válogatott kapust igazol a Newcastle – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Valerio-Bodon Vincent: Amíg van lehetőségem, küzdök az NBA-ért

Kosárlabda
28 perce

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
32 perce

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
37 perce

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

A száz tanulsága: tovább, tanulás!

Vizes vb 2025
1 órája

Csoma Kristóf elárulta, mi adott neki igazán extázisélményt a világbajnokságon

Vízilabda
1 órája

Vizes vb: Németh 100 gyorson, Kós 200 vegyesen magabiztosan jutott középdöntőbe

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik