Úszás: pénzhiány miatt tovább csúszik a római Bicupola építése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.07. 11:48
null
A tervek szerint ilyen lenne a sportkomplexum
Címkék
Elhúzódik az új római sportstadion építése: Santiago Calatrava csodapalotáját nem kíséri szerencse Olaszországban.

A Róma–Nápoly autósztráda legelején emelkedik annak az acél- és üvegcsarnoknak a váza, melynek a 2009-ben rendezett olasz úszó-világbajnokságra kellett volna elkészülnie.

...és eddig jutottak egyelőre a valóságban
...és eddig jutottak egyelőre a valóságban

Santiago Calatrava spanyol építész egy versenyuszoda és egy tizenötezer férőhelyes sportcsarnok megvalósítására kapott megbízatást Róma városától.

A Bicupola – a kettős kupola, ahogyan Santiago nevezte el alkotásait, az ókori Colosseumtól és Pantheontól vesz ihletet, valamint az 1971-ben megnyitott vatikáni audiencia teremről. A Tor Vergata egyetemi campus területén tervezett Tudományos- és Sportváros részeiként épülnek. A Calatrava projekthez tartozik a rektorátus új épülete is, a barokk Borromini kupoláinak utánzásával, és egy hatalmas botanikus kert.

Az építkezés azonban lassan halad: a 2008-ban kezdett munka befejezéséhez még legalább ugyanennyi idő kell. Az eddigi kétszáz millió euróhoz pedig további négyszáz millió szükséges, amihez szponzor keresnek.

Calatrava alkotásait nem kíséri szerencse Itáliában: a Velencében 2007-ben felavatott hídját tizenegy évig építették és a kezdeti két millió euró helyett több mint hatba került. Végül a kortárs építészet nemzetközileg ismert képviselőjének a velencei hídját titokban, éjszaka avatták fel.

Legfrissebb hírek

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
26 perce

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
42 perce

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
1 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik