Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 13:22
null
Wojciech Szczesny (Fotó: Getty Images)
Csapattársának, Pedrinek adná az Aranylabdát Wojciech Szczesny, az FC Barcelona lengyel kapusa, aki a Mundo Deportivónak arról is beszélt, milyen különbségek vannak a Juventusnak, illetve jelenlegi klubjának a futballfelfogása között.

Nem győzte dicsérni Európa-bajnok csapattársát, Pedrit Wojciech Szczesny, a Barca kapusa, aki a napokban írt alá új szerződést a katalán klubbal. A 35 éves játékos szerint a gránátvörös-kékek közül Pedri van a legnagyobb hatással a csapat játékára, a technikája briliáns és gyakorlatilag senki nem tudja zavarba hozni a pályán – írja a Mundo Deportivo.

Az egész életem során Pedri tette rám a legnagyobb benyomást: kontrollálja a játékot úgy támadásban, mint védekezésben, és sohasem veszti el a labdát. Ha engem kérdeznének, ki volt az elmúlt egy év legjobb játékosa, én Pedrit mondanám. Ő megtestesíti mindazt, amilyennek a futballnak lennie kéne, az ilyen játékosok miatt kezdik el űzni a gyerekek ezt a sportot” – jelentette ki Szczesny.

A Juventus kapuját hét évig védő labdarúgó beszélt az FC Barcelonánál és a „zebráknál” megtapasztalt kulturális különbségekről is.

A Juvénál máshogyan volt, itt teljesen másképpen edzünk és játszunk. A kis játékoknál mindenki közel van, előre meg lehet mondani, ki hová passzol, csakúgy mint azt, hogyan helyezkednek a védők. Ugyanakkor az edzéseken állandó nyomás alatt vagyok, mindenki felém szalad, nem lehet pocsékolni az időt, mindenki kéri a labdát. (…) A Juventusban, ha a bal lábamra jött a labda, a védő öt méterre volt tőlem, de elfordult, jelezve, hogy rúgjam előre a labdát. Itt azonban mindenki jön és kiabál, hogy neki passzoljak” – mondta a kapus, aki arra is kitért, hogy ha hibázik, miért aggódik kevésbé, mint ezelőtt.

Itt az a benyomásom, hogy ha hibázom, akkor is nyugodtan csinálhatom tovább a dolgomat, mert a csapat olyan jól játszik. Kaptunk egy gólt? Jó, akkor kettőt kell rúgnunk. Minden vereség súlya teljesen más. Az elmúlt idényben a Barca volt az a csapat, amelyik a legkevesebbet törődött azzal, hány gólt kap.”

Minden más foci
2025.07.07. 21:19

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Davide Ancelotti a Botafogo edzője lehet, Szalai Attila a héten Törökországba repülhet a Kasimpasához.

 

 

Legfrissebb hírek

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:26

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.09.08. 12:17

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Igor Tudor: David kivételes tehetség, Vlahovics sorsáról a klubvezetőség dönt

Olasz labdarúgás
2025.08.25. 12:45
Ezek is érdekelhetik