Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 12:32
null
André Silvára és Diogo Jotára emlékeznek a Liverpool Preston elleni felkészülési mérkőzésén (Fotó: Liverpool)
Az autóbalesetben elhunyt Diogo Jotára és André Silvára számos tiszteletadással emlékeznek a Preston–Liverpool felkészülési mérkőzésen.

Korábban az is kérdéses volt, egyáltalán megrendezik-e július 13-án vasárnap a 2025–2026-os idény előtt a Liverpool FC első felkészülési mérkőzését. Végül a játékosok és a klub alkalmazottai közösen úgy döntöttek, hogy a tervek szerint vasárnap 16 órai kezdettel megrendezik a találkozót.

A Liverpoolnak ez lesz az első mérkőzése azóta, hogy Diogo Jota és testvére, André Silva közlekedési balesetben életét vesztette Spanyolországban. A Liverpool tájékoztatása szerint a mérkőzés előtt elhangzik a You'll Never Walk Alone klubhimnusz, valamint a hazai csapat koszorút helyez el a vendégszurkolók mellett. A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik.

A Preston a meccsnap programfüzetének emlékkiadását is elkészítette, amelyben Diogo és Andre írásos méltatása szerepel. A találkozón minden játékos fekete karszalagot visel majd.

 

Legfrissebb hírek

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
4 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
8 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
13 órája

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.10.24. 14:21

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 12:20

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 10:02
Ezek is érdekelhetik