Úszás: Kiss László szerint az amerikai edzőkolléga harca nem időszerű

Vágólapra másolva!
2011.03.18. 08:54
Címkék
George Block a tavaly alakult úszóedzők világszövetségének amerikai elnöke egyre nehezebben viseli, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) újra meg újra lesöpri az asztalról azon javaslatát, hogy a trénerek is hallathassák hangjukat a sportág irányítói testületében.

„Mindennap inspirál minket, hogy láthatjuk, mi történik Észak-Afrikában. Sajnos már természetesnek vesszük a harcot, amelyet a FINA asztala körül egymással kell vívunk, miközben ők épp a mi munkánk gyümölcsét fogyasztják. De ha otthagyjuk ezt az asztalt, ők éhen halnak, mi, edzők és úszók viszont jóllakunk. Kétezer-tizennégyig meg kell rendeznünk a saját világbajnokságunkat, így a sportolók nyugodtan kihagyhatják a FINA-ét.”

Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ügy kapcsán ugyanakkor elmondta, nem érti, miért éppen most lángoltak fel az indulatok.

„Szerintem nem sok értelme van ennek az egésznek, hiszen a FINA mindig is tisztességesen végezte a munkáját. Az edzőknek természetesen régi vágyuk, hogy nagyobb teret nyerjenek, hiszen a versenyzők érdekeit ők képviselik a legjobban, de ez most nem időszerű.”

Legfrissebb hírek

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
3 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
17 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
32 perce

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
57 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
1 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik