– Magyarul beszéljünk vagy inkább angolul?
– Ha lehet, inkább magyarul… Örülök, ha gyakorolhatom a nyelvet – mondta amerikai akcentussal, ám nyelvtanilag helyesen Pintér Dániel, az Inter Miami második csapatának 18 éves balszélsője.
– Édesapja és édesanyja is magyar, ám ön Floridában született. Odahaza milyen nyelven beszélnek?
– Négyéves koromig nem is tudtam angolul, otthon csak magyarul szólaltunk meg. Ám mielőtt elkezdtem volna az iskolát, meg kellett tanulnom angolul. Később elbizonytalanodtam, nem is igazán szerettem magyarul megszólalni, bántott, ha nem jutott eszembe egy-egy kifejezés, de az utóbbi időben ismét egyre többet gyakorolom a magyart. Egyéni edzésekre az Amerikában élő Cséke Györgyhöz járok, a tréningeken hozzá is csupán magyarul vagyok hajlandó szólni. Hatodik éve dolgozunk együtt, a mentoromnak is tekintem.
– Sűrű hetek, hónapok vannak a háta mögött: az Inter Miami második csapatában rögtön a második meccsén a kapuba talált, rendre kiemelkedik a csapatából, a hétvégén is győztes gólt szerzett a Carolina Core ellen. Mondhatjuk, hogy ezt a lépcsőfokot is könnyedén vette?
– Szerencsére hamar felvettem a ritmust. A Miami II már profi ligában játszik, készültem rá, hogy itt már keményebb, jobb felépítésű védők próbálják az utamat állni. A klubban bíznak bennem és sokat is várnak tőlem. Nem okoz különösebb gondot ezen a szinten sem a futball, jönnek a gólok, a játék is jól megy.
– Igaz, hogy az iskolát magántanulóként végzi?
– A profi karrier érdekében kénytelen vagyok. Online óráim vannak, így jobban oda tudok figyelni az edzésekre, a pihenésre, a megfelelő táplálkozásra. Az edzőközpont nagyjából húszpercnyi autóútra van a házunktól, ez errefelé kifejezetten közelinek számít, így rengeteg időt töltök az edzőbázison.
– Többször együtt tréningezett már a Lionel Messit, Luis Suárezt, Jordi Albát is alkalmazó felnőttkerettel. Kezdi megszokni, hogy sztárok veszik körül?
– Most délelőtt is a felnőttekkel edzettem. Egyre többször visznek fel a kerethez, minden gyerek álma ilyen futballistákkal együtt gyakorolni és tanulni tőlük. Időnként belegondolok, néhány évvel ezelőtt még a televízióban néztem őket, ahogyan a La Ligában varázsolnak, most pedig itt vagyok közöttük. De a második csapat tagjaként is sokat találkozunk velük, egy épületben készülünk az edzésekre, egymás mellett étkezünk. Kezdem megszokni, hogy a klub alapítója, David Beckham is szembejöhet velem a folyosón.
– A klubban sokat várnak öntől – és ön mit vár saját magától?
– Tizennyolc éves múltam, egyelőre a második csapatban szeretnék minél több gólt szerezni és jól játszani. De nem titkolt szándékom, hogy a most zajló évadban bemutatkozzak az Inter Miami felnőttcsapatában.
– Pályára lépett már a magyar és az amerikai korosztályos válogatottban is. Hova húz a szíve?
– Korábban úgy voltam vele, magyar válogatott akarok lenni, de… Az amerikai együttesnél fantasztikus körülmények fogadtak, és ami ennél fontosabb, mindenre odafigyelnek velem kapcsolatban. A szövetségi kapitány is folyamatosan érdeklődik irántam. Sok társam Európában játszik, erős a csapatunk. Négy válogatott mérkőzésen vagyok túl, Norvégia ellen gólt is szereztem.
Több magyar származású fiatallal foglalkozik Cséke György |
![]() Az Inter Miaminál nem Pintér Dániel az egyetlen magyar származású fiatal. Az U17-es korosztályban az ugyancsak magyar szülőktől, ám már Floridában született Tóth Dániel pallérozódik. A Miami tizenhét évesekből álló együttese Tóth Dániellel a soraiban éppen a napokban nyerte meg a hagyományos amerikai utánpótlástornát, az MLS Next Cupot. A középpályás fejlődését is Cséke György segíti, a Nyíregyháza és a Honvéd korábbi futballistája testközelből figyeli Tóth Dániel előrelépését. Az amerikai stábból Házi Bence és Dajka László ugyancsak felügyeli a fiatalok fejlődését, külön programokkal segítik a tehetségek minél jobb fizikai állapotba kerülését. |