Úszás: a kormánybiztos a MOB-kifizetések felfüggesztését kérte

Vágólapra másolva!
2011.03.18. 10:39
Címkék
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára hivatalában fogadta Budai Gyulát, a Miniszterelnökség elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztosát. A kormánybiztos részletes tájékoztatást adott a Magyar Úszószövetség által rendezett 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyílt vízi Európa-bajnokság megrendezése kapcsán folyó vizsgálat állásáról.

Mint elhangzott, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat dokumentációja alapján Budai Gyula kormánybiztos hivatalosan, írásban kereste meg azon cégeket, amelyeknek – a tavalyi Európa-bajnoksághoz köthető szerződéseik révén, a rendelkezésre álló dokumentumok alapján – a Magyar Úszószövetség hónapok óta, összességében több mint 80 millió forinttal tartozik. A kormánybiztos a cégek vezetőitől bekérte az általuk kiállított – a MÚSZ felé címzett – fizetési felszólítások hiteles másolatát.

Budai Gyula a vizsgálat lefolytatásához számos kiegészítő dokumentum és szerződés másolat megküldésére is felszólította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt. A vizsgálat kiemelt jellegére való tekintettel beérkeztek a Miniszterelnökségre a Magyar Úszószövetség és a RA-FU Kulturális Szolgáltató Bt. (Cg. 01-06-113614) között létrejött, több tízmillió forintról szóló szerződések, amelyeket a szerződő felek képviselőiként Gyárfás Tamás a MÚSZ elnöke és Ruza József (MÚSZ főtitkár), a RA-FU Bt. megbízottja, mint beltag látott el kézjegyével.

A kormánybiztos a mai találkozón tájékoztatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárát, Czene Attilát arról is, hogy a Kormánybiztosság a vizsgálat kapcsán megkereste a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőjét, Borkai Zsoltot. Budai Gyula elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztos arra kérte a MOB elnökét, hogy: „a Kománybiztosságom által folytatott, a Magyar Úszószövetség gazdálkodását érintő vizsgálat befejezéséig, a Magyar Olimpiai Bizottság kifizetéseket a Magyar Úszószövetség részére ne eszközöljön.”

Az úszó sportág olimpiai felkészülésére és az utánpótlás-nevelés folyamatosságának fontosságára való tekintettel a NEFMI sportért felelős államtitkára a tárgyalás alapján egyeztetést kezdeményez a MOB elnökével, a kormánybiztos kérésére a kifizetések felfüggesztése ugyanis indokolt lehet. A sportág műhelyeiben a szakmai munka fenntartása, a pénzügyi stabilitás hátterének biztosítása ugyanakkor kiemelt figyelmet igényel.

„Mindenképpen el kell kerülnünk a magyar úszó sportág eredményességét biztosító műhelymunka megtorpanását, leállását. A MÚSZ vezetésének pénzügyi elszámolásából fakadó problémák nem taszíthatják válságba a szakmai műhelyeket” – fogalmazott a sportért felelős államtitkár az egyeztetésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik