Cseh – bár úszás közben kissé kirepedt a dressze – féltávnál még gyorsabb volt, mint a világrekord 100-as részideje.
„Direkt kezdtem így be, és mehettem volna még gyorsabban is, a második százon pedig tartalékoltam egy keveset, bár nem állítom, hogy nem fáradtam el. A dressz annyira nem zavart, a felvételnél hasadt ki az oldala, és újraöltözni már nem volt idő. Bár az egésztestesben nem annyira szeretek pillangózni, úgy érzem, húz közben, muszáj ezt viselni délután is. Meglátjuk, mit tudok még kezdeni délután – szoros verseny lesz, az biztos" – nyilatkozta Cseh a futam után
Mutina Ágnes a hatodik helyen kvalifikálta magát a 400 méteres gyorsúszás fináléjába, miután 4:05.02 perc alatt teljesítette a távot. Érdekesség, hogy Federica Pellegrini rajthoz sem állt.
Szilágyi Ádám a 21. idővel (52.04) lépett tovább előfutamából a következő körbe 100 méter háton, míg 100 méter pillangón Dara Eszter hatodikként (57.33), Bordás Bea pedig a 19. időt (58.94) úszva jutott be a délutáni középdöntőbe.
Ötven méter háton Szepesi Nikolett is sikerrel vette az első akadályt, miután 27.71-gyel a 14. legjobb időt érte el összesítésben. Financsek Gábor azonban búcsúzni kényszerült 50 méter mellen, mivel 27.57-es ideje csak a 36. pozícióhoz volt elegendő.
Gyurta Gergely az 1500 m gyors úgynevezett lassú futamai alapján összesítésben harmadikként végzett egyéni csúcsához igen közeli 14:46.39 perccel, végső helyezéséről a délutáni "gyors futam" határoz.
Az esti döntőkben egyébként szurkolhatunk Verrasztó Evelynnek is 100 vegyesen, valamint Takács Krisztiánnak 100, illetve Verrasztó Dávidnak 1500 méter gyorson.