Férfi kézilabda NB I: rutinos átlövővel erősített az FTC – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.03. 13:07
null
Koller Tamás (Fotó: handball-base.com)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Green Collect kedden a hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette Koller Tamást.

A Csurgóról szerződtetett Tóth Péter után újabb játékos érkezését jelentette be z Ferencváros férfi kézilabdacsapata. Az elmúlt öt idényben a Dabast erősítő rutinos Koller Tamás a nyártól szerepel majd a zöld-fehéreknél – közölte az FTC a hivatalos honlapján.

A Ferencváros új igazolása korábban a Dabas mellett volt a PLER, a Gyöngyös, a Vác és a Budakalász kézilabdázója uis. A 32 éves, 197 centiméter magas balátlövő összesen több mint 350 NB I-es találkozón lépett pályára.

Koller a Ferencváros hivatalos oldalának úgy fogalmazott, örül annak, hogy egy ilyen nagy múltú együttesben folytatja a pályafutását, és ez az eddigi legnagyobb lépcsőfok, amit meglépett. Hozzátette: sok játékost már ismer, ez megkönnyítheti számára a beilleszkedést az új környezetbe.

 

Legfrissebb hírek

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
12 órája

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

A füredi védelem stabilabb lett, de a hideg zuhany sem maradt el

Kézilabda
2025.08.07. 11:57

A Veszprém szerződést bontott Sterbik Árpáddal

Kézilabda
2025.08.04. 10:37

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
2025.08.03. 08:46

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10
Ezek is érdekelhetik