Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 19:07
null
Czifra Bettina Lili (Fotó: MATSZ Sajtó)
Mészáros Krisztofer egyéni összetettben szerzett bronza után itt az újabb magyar érem a lipcsei kontinensviadalról: Czifra Bettina Lili második lett felemás korláton.

Ezt hitte volna bárki is…?

Czifra Bettina Lili két éve robbant be a felnőttek közé, és szó szerint berobbant, hiszen elsőévesként rögtön kvótát szerzett a párizsi olimpiára, de aztán jött a sérülés, és ezzel a nehéz hónapok: a fiatal dunaújvárosi tornászlány életét megnehezítette és persze megkeserítette egy csontkinövés az Achillesénél, s ez olyannyira gátolta őt, hogy készülni csak nagy odafigyeléssel tudott – egy idő után.

Az országos bajnokságon is leginkább csak azért indult el áprilisban, hogy a csapatbajnokság első fordulójának is számító viadalon segítse klubját, a DKSE-t, de a szerenkénti finálékban már nem lépett pódiumra, az is csak az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy a lipcsei Európa-bajnokságon ugrásban, felemás korláton és gerendán is képes versenyezni.

Ott aztán vett egy hatalmas lendületet, amely egészen a szerenkénti döntőig repítette őt felemás korláton, ám az előzmények és az, hogy a hetedik helyen kvalifikálta magát a fináléba, nem feltétlenül vetítették elő mindazt, ami pénteken este történt Lipcsében.

Trenka János tanítványa viszont egészen káprázatos gyakorlatot mutatott be a döntőben, amikor pedig az eredményjelző kiírta a pontszámát, a lipcsei csarnok több helyén hatalmas sikoltást lehetett hallani: utolsó előttiként lépett pódiumra, vagyis a neve mellett megjelenő kettes szám egyértelműsítette, itt bizony újabb magyar érem van!

Az utolsóként pódiumra lépő svéd Nathalie Westlund ráadásul hibázott is, úgyhogy Czifra maradt a második helyen – legutóbb Kovács Zsófia ért oda Eb-dobogóra a hölgyek közül (2023-ban az egyéni összetett ezüstje mellé gerendán bronzot szerzett).

Ugyanebben a fináléban versenyzett Székely Zója is: az FTC tornásza a hetedik lett, míg az ugrás fináléjában Mayer Gréta nyolcadikként zárt.

Belül nem éreztem magam annyira nyugodtnak, mint kívülről tűnt, de tudtam, hogy sok gyakorlattal a hátam mögött képes vagyok jól megcsinálni a döntőben is a gyakorlatomat. Örülök, hogy érmet szereztem, ez felülmúlta az előzetes várakozásomat, mert leginkább csak egy döntőt reméltem az Európa-bajnokság előtt. Egyelőre csak keresem a szavakat…” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Czifra Bettina Lili.

Trenka János edző elárulta, már a bemelegítésnél látta, hogy tanítványa összeszedett, de hozzátette azt is, hogy: „Az edzők is tele vannak ilyenkor feszültséggel, mert mindig csak az az egyetlen jó gyakorlat számít igazán. Lili ezt megcsinálta, hatalmas öröm mindez számunkra, az eredmény pedig a magyar tornasport számára fontos visszaigazolás.”

TORNA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, LIPCSE
Szerenkénti döntők. Nők. Ugrás. Európa-bajnok: Karina Schönmaier (Németország) 13.983, 2. Valentina Georgieva (Bulgária) 13.900, 3. Lisa Vaelen (Belgium) 13.666, …8. Mayer Gréta (Magyarország) 12.649. Felemás korlát. Eb: Nina Derwael (Belgium) 14.466, 2. Czifra Bettina Lili (Magyarország, klub: DKSE, edző: Trenka János) 14.100, 3. Ana Barbosu (Románia) 13.766, …7. Székely Zója (Magyarország) 13.200

 

Legfrissebb hírek

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50
Ezek is érdekelhetik