Tokió 2020: Berecz feltöltött aksikkal érkezik az olimpiára

– Az első utazók közt van, hiszen rögtön az olimpia elején elkezdik a harcot. Hogy teltek az elmúlt hetek?
– Az utolsó tizenkét napot Budapesten töltöttem, főleg kondiedzéseket és képességi edzéseket végeztem, meg egy kicsit bajos a térdem, úgyhogy arra fókuszáltunk ezekben a napokban. Azt mondják, készen leszek, de én is úgy érzem – mondta Berecz Zsombor, aki hétfőn utazott el az olimpia helyszínére, amely a vitorlázók számára a Tokiótól körülbelül 70 kilométerre lévő Enosimát jelenti.

– Mit jelent, hogy bajos a térde?
– Túl van erőltetve. Tavaly az Európa-bajnokság utolsó napján bedurrant, és egy ideig ide-oda passzolgattam a labdát, vagyis a balt nem használtam annyira, mint a jobbat, úgyhogy nyilván elkezdett az is fájni. Ha nem erőltetném, nem lenne baj, de erre most nincs lehetőség, úgyhogy próbáltuk rendbe rakni, amennyire lehet, és most elég jó állapotban van.

– Hogy alakult az edzésprogramja a hajrában?
– Az utolsó két hét volt a legdurvább, de folyamatosan csökkentettük a terhelést, kint, Japánban pedig már minimális lesz csak. Ez vált be a többi versenyen is, ezért készültünk így.

– Fejben is készen áll?
– Úgy érzem, igen. Az olimpiai láz még nem kapott el, talán hihetetlen, de volt olyan nap, hogy nem is gondoltam rá. Megpróbálom nem túl magasra tenni a lécet...

– Ez önt ismerve szinte lehetetlen. Kifejtené, hogy mire gondol pontosan?
– Valaki egyszer azt mondta nekem, ha leteszel a földre egy lécet, bármikor végig tudsz rajta sétálni. De ha fölemeled kétszáz méter magasba, akkor ugyanez a mutatvány már jóval nehezebb. Tudjuk, persze, hogy ez olimpia, de megpróbáljuk úgy kezelni, mint egy normál versenyt, abból pedig már jó néhány van mögöttünk, tudjuk, hogy milyen. Szóval tudatosan megpróbáljuk egy kicsit lejjebb hozni a lécet.

– A világbajnokság extrém körülmények között zajlott, utána azt nyilatkozta, ilyet még nem pipált, de visszamegy, hogy a hatalmas hullámokra is felkészítse magát. Megtörtént?
– Igen. Nagyon hasznos edzőtábor van mögöttünk, hála Istennek azon kondíciók között is tudtunk még egy kicsit fejlődni.

– Hogyan látja a saját formáját a riválisokéhoz viszonyítva?
– Továbbra is négy-öt vitorlázó esélyes az olimpiai aranyra – a legtöbbjükkel együtt edzettünk, úgyhogy efelől nem lehet kétségünk. Jó hír, hogy én is köztük vagyok.

– Mi dönt majd az olimpián?
– Szerintem az, hogy ki mennyire tud hideg fejjel megérkezni a versenyre, ki mennyire képes alkalmazkodni a körülményekhez. Mert azok nagy kihívás elé állítanak mindenkit. A két évvel ezelőtti tapasztalatból kiindulva rengeteget számít majd a hidratáció és a hűtés. Elég mélyen belementünk olyasmikbe, hogy például mikor vehetem fel a hűtőmellényemet, mert legutóbb, amikor az olimpia helyszínén jártunk, sokan a napi két futam között adták fel a versenyt, annyira kimerültek a hőség és a magas páratartalom miatt.

– Hány fokra kell számítani?
– Harmincötre és kilencven százalék fölötti páratartalomra – ezt kapjuk majd telibe a vízen. Ráadásul a középszél, ami itt fúj, fizikailag a legmegterhelőbb, úgyhogy eléggé ki tudja készíteni az embert.

– Fel lehet erre készülni valahogy?
– Arra jutottunk, hogy nem igazán. Ezért nem is erőltettük például a szaunában edzést, mert ez mind-mind elvesz az ember energiájából. Nyilván megpróbálunk a lehető legjobban alkalmazkodni, feltöltött aksikkal érkezünk, amire minden este újra rá lehet csatlakozni.

– A felszerelés megérkezett?
– Igen, minden ott van, úgyhogy azzal nem lesz gond, és az utazás előtti napokban én is elkezdtem az átállást – mindennap egy-egy órával csúszott „az életem”, hogy amikor kiérek, két nap alatt már a topon legyek.

– Mi az, ami csalódást okozna az olimpián?
– Alapvetően mindig azt mondom, hogy éremért megyek, de ha valaki éremért megy, akkor valójában nyerni akar, én is így vagyok vele. De bármi lesz is a vége, ha úgy jövök ki a vízből, hogy belehaltam az utolsó futamba is, akkor elégedett leszek. Nagyon sokat köszönhetek ennek a sportnak, még az utolsó hetekben és hónapokban is annyit tanultam a vitorlázásról, hogy semmiképpen sem lehetek csalódott, bármi is lesz a vége, hiszen erre a tudásra lehet építeni. Nem titkolt célom ugyanis, hogy továbbadjam a tapasztalataimat a tehetséges gyerekeknek, hogy nekik ne kelljen végigjárni az én utamat, hogy kihagyhassák a buktatókat, amiken nekem át kellett verekedni magam.

– Milyen érzések vannak önben akkor, ha az elmúlt öt évben elvégzett munkára gondol?
– Évi kétszáz napot vitorláztam, borzasztóan sok munka van abban, hogy most ilyen felkészülten utazunk el az olimpiára. Persze, ha végignézem a karrieremet, minden egyes vízen töltött nap számít majd, amikor eljön az igazság pillanata.

– Megérte?
– Biztosan. Ugyanakkor nincs az az Isten, hogy ez után az olimpia után én még egyre felkészüljek. Nyilván olyan extrém helyzetben, ha, mondjuk, a családomból valakit fenyegetnének, akkor nekiállnék a felkészülésnek, ám semmilyen más esetben nem. Nagyon sokat kaptam a vitorlázástól és egyáltalán a sporttól, épülésemre szolgál a rengeteg tudás, amit összegyűjtöttem, de rengeteget el is vett a magánéletemből, a testemből. Szóval megérte, persze, főleg, ha összejön az arany, ha elérjük a hőn áhított célt, mert az nemcsak nekem lesz jó, hanem a jövő vitorlázóinak is, ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében is vannak súlyok bőven.

– Mit jelentene önnek egy olimpiai aranyérem?
– Nem is az a lényeg, hogy nekem mit jelentene, hanem hogy az egész magyar vitorlázásnak nagyon fontos lenne – annyian éheznek rá a sportágon belül. Nagyon sok ember meg nem valósult álmát váltanám valóra azzal, ha megnyerném az olimpiát, így önzőség lenne azt mondani, hogy magamért fogok versenyezni. Úgyhogy nemcsak magamért, nemcsak a saját eredményemért szállok vízre a játékokon, hanem a magyar vitorlázókért is, és azokért az emberekért, akik támogattak, akik hittek bennem. Szeretném megmutatni nekik, hogy nem fölöslegesen tették. Be szeretném bizonyítani, hogy amit a kis csapatommal az évek alatt összeraktunk, az olimpián is értéket képvisel.