Tokió 2020: jövő pénteken indul a magyar küldöttség legnagyobb része

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 14:09
null
169 magyar versenyző indul, plusz hét tartalék utazik Japánba (Fotó: Tumbász Hédi)
Jövő pénteken kel útra a 176 sportolót számláló magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttsége Japánba A XXXII. nyári olimpiára.

 

Ekkor száll repülőre a férfi és női vízilabda-válogatott, a női kézilabda-válogatott, valamint a birkózók és a cselgáncsozók.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú előírások szerint a csapat több turnusban indul Tokióba és hasonló módon érkezik haza. A szabályok szerint a sportolók legfeljebb öt nappal a versenyük előtt érkezhetnek meg a játékokra és utána legkésőbb két nappal el kell hagyniuk az olimpiai falut.

Tokióban 23 sportágban és 28 szakágban 169 magyar versenyző indul, plusz hét tartalék. A legnagyobb csapat – hagyományos módon – az úszóké 34 fővel. Hetedik olimpiáján vehet részt és ezzel egyedüli magyar csúcstartóvá lép elő a tőröző Mohamed Aida, aki egyben az egyik zászlóvivő. A másik az úszó Cseh László, aki ötödször lett olimpikon.

A 176 fős létszám a legmagasabb a 2004-es, athéni játékok óta, Rióhoz képest 16 fővel többen szereztek indulási jogot.

Kulcsár Krisztián elnök szerint a Magyar Olimpiai Bizottság által kalkulált 13 érem megszerzése a realitás Tokióban.

A XXXII. nyári olimpiai játékok július 23-án kezdődnek a japán fővárosban. Az olimpia augusztus 8-án zárul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik