Tokió 2020: „Sziasztok, Tótka Sanyi is itt van! Féljenek a többiek!”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 16:32
Tótka Sándor visszatekintve úgy látja, 2020-ban csak hitte, hogy fel van készülve az olimpiára. Akkor ráadásul egyértelműen a férfi kajak négyes 500 méteres versenyére helyezte volna a fókuszt, csakhogy idén Európa-bajnok lett egyesben 200 méteren. 

„Nem gondolkodom az éremszerzésben, van egy időeredmény és egy végsebesség a fejemben, amit szeretnék elérni az olimpián. Talán a sikeres Eb azért volt fontos, hogy bejelentkezzem a nemzetközi mezőnybe: sziasztok, Tótka Sanyi is itt van! Féljenek a többiek, biztos kicsit mocorognak, hogy itt van még egy ember. De én ezzel nem foglalkozom, magamra figyelek, s remélem, hogy a leggyorsabb leszek!” – mondta a kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok kajakos az NSO Tv-nek.

Videónkból kiderül, miből vonta le azt a következtetést, hogy 2020-ban nem volt felkészülve az olimpiára, valamint beszél arról is, hogyan tevődött át a fókusz a négyesről az egyesre az elmúlt egy évben.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik