Tokió 2020: menesztették a megnyitó igazgatóját, mert a holokauszton viccelődött

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 10:03
null
(Fotó: AFP)
A tokiói olimpia szervezőbizottsága menesztette a pénteki nyitóünnepség igazgatóját, Kobajasi Kentarót, miután kiderült, hogy 1998-ban, egy komédiaestjén a holokauszttal viccelődött – írja az MTI.

 

Hasimoto Szejko, az szb elnöke csütörtökön jelentette be a döntést, azután, hogy nyilvánosságra került egy 23 évvel ezelőtti felvétel, amelyen Kobajasi többek között azt mondta, „játsszunk holokausztosat".

„Tudomásunkra jutott, hogy Kobajasi úr saját előadásán egy történelmi tragédián gúnyolódott. Őszintén sajnáljuk, hogy egy nappal a megnyitó előtt ilyen lépést kellett tennünk és ezzel aggodalmat keltettünk azokban, akik közreműködnek a megnyitón, illetve gondot okoztunk a tokióiaknak és mindenki másnak az országban" – mondta Hasimoto.

Kobajasi Kentaro korábban egy Japánban nagyon népszerű humoristaduó, a Rahmens tagja volt, mely a Japán tradíciók című rövidfilmsorozatával nemzetközi ismertségre is szert tett.

A nyitóünnepség „csapatából" így néhány napon belül a második vezető beosztású személy vált ki. Ojamada Kejgo zeneszerző ugyanis hétfőn mondott le, miután egy lapinterjúban maga „dicsekedett el" azzal, hogy diákkorában fogyatékkal élő osztálytársait zaklatta.

A tokiói olimpia megnyitója pénteken, magyar idő szerint 13 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik