Tokió 2020: Jól tettem, amikor nem adtam fel – Kárász Anna

– Amikor a május eleji tájékoztató versenyen a B-döntőben lett második, gondolta volna, hogy két számban is rajthoz áll Tokióban?
– Próbáltam nem arra gondolni, hogy mi lesz, csak a jelenre összpontosítani. Noha kínlódtam, igyekeztem nem a negatívumokra gondolni, hanem abban hinni, hogy jobb lesz – nem ment könnyen – vallotta be Kárász Anna, az MVM Szeged négyszeres világbajnok kajakosa, aki K–1 200 és K–4 500 méteren versenyez az olimpián.

– Ezek után miként élte át a május végi válogatót?
– Féltem attól, hogyan alakul a verseny, néhány héttel a válogató előtt nagyon távolinak éreztem, hogy a döntő pillanatban képes leszek kivívni az olimpiai csapattagságot. Az évnek nem úgy futottam neki, hogy a negyedik helyet céloztam meg K–1 500 méteren, télen sokkal bizakodóbb voltam. Amikor hazajöttünk a tavaszi meleg égövi edzőtáborozásról, akkor kezdtem elbizonytalanodni – az előzmények után fantasztikus siker volt a negyedik helyezés.

– Mégis mi történt három hét leforgása alatt?
– Sokat gondolkodtam a kérdésen, és nem tudom, valaha össze fog-e állni a fejemben, hogyan sikerült. Napról napra küzdöttem magammal, de igyekeztem a következő naphoz úgy állni, hogy ne legyen bennem rossz érzés az előző negatív élményei miatt. Abban láttam a siker zálogát, hogy mentálisan megerősítsem magam, és a technikára is kiemelten összpontosítottam. Volt egy pont, amikor már csak magamból tudtam meríteni, az utolsó hetekben előfordult, hogy egyedül mentem ki a vízre, erre volt szükségem ahhoz, hogy minden apró részletet összerakjak.

– Ha már kulcstényezőként említette, edzőjével, Kovács Lászlóval az elmúlt években technikai változtatásokkal kísérleteztek. Mennyiben új, mennyiben régi a stílusa?
– Nem kajakozom gyökeresen másként, belül, érzésre azért mégiscsak különbözik a kettő. Megfigyeltem, hogy amikor nem koncentráltam a mozgásomra, elő-előjöttek a régi beidegződések. A szegedi világkupán volt egy futamom, amelyen kétféleképpen kajakoztam, és nem tudtam eldönteni, melyik fekszik jobban. A válogató előtti utolsó két hétben nagyon sok mentáltréninget végeztem, amelynek az volt a lényege, hogy elképzelem azt a mozgást, amellyel szeretnék kajakozni. Meglett az eredménye, végül már nem volt kérdéses, hogyan fogok evezni. Egyébként a régi stílusomból is megtartottunk elemeket.

– Öt évvel ezelőtt is teljesítette a válogatási feltételeket, végül mégsem került be a négyesbe. Elégtételt adott az idei csapathirdetés?
– Végül is igen. Igazolást jelentett, hogy jól tettem, amikor nem adtam fel annak ellenére, hogy nagyon hullámzó volt az elmúlt öt év, és sok olyan helyzetet hozott, amelyben hátat fordíthattam volna az egésznek. Kitartó voltam, megdolgoztam a célomért és elértem – így volt igazságos. Nem lett volna fair az élettől, ha megint én húzom a rövidebbet.

– Hosszú utat járt be 2016 óta, megküzdött sérülésekkel, kényszerű kihagyásokkal és újrakezdésekkel. Mi az, amiben jelentősen különbözik az öt évvel ezelőtti önmagától?
– A történtek erősebbé tettek. Visszatekintve kulcsfontosságú pillanat volt, amikor két és fél évvel ezelőtt – az akkori edzőm, Simon Miklós javaslatára – sportpszichológussal kezdtem el dolgozni. A közös munkában nagy hangsúlyt kapott a sport, de talán még lényegesebb volt, hogy Goschi Gabriella segítségével jelentős személyiségfejlődésen mentem keresztül, sokkal jobban megismertem magam, ami hatással volt a teljesítményemre is.

– A célja a négyesbe kerülés volt, a magyar csapathajó egyöntetű vélemények szerint a játékok aranyesélyese. Milyen céllal áll be a rajtgépbe egyéni számában, K–1 200 méteren?
– Az egyes a szívem csücske, ajándék, amelynek nagyon örülök. A két szám felkészülése jól összeegyeztethető, miután kiegészítik egymást. A gyorsaságom megvan a sprintszámhoz, örülnék, ha közelebb lennék a célban Lucz Dórához, mint a válogatón. Ha minden összeáll, meglehet az első hat hely valamelyike, amellyel nagyon boldog lennék.