Tokió 2020: négygólos vereséggel búcsúztak a franciák labdarúgásban

Vágólapra másolva!
2021.07.28. 15:43
null
Négyet vágtak a japánok a franciáknak (Fotó: Getty Images)
Brazília és Elefántcsontpart jutott tovább elsőként a tokiói olimpia férfi labdarúgótornáján, majd a B-csoportból Dél-Korea és Új-Zéland, a C-csoportból Spanyolország és Egyiptom, az A-csoportból pedig Japán és Mexikó is bekerült a negyeddöntőbe.

 

Az szinte borítékolható volt, hogy a brazilok legyőzik Szaúd-Arábiát, így a németek tudhatták, Elefántcsontpart ellen muszáj győzniük, ha a legjobb nyolc közé akarnak jutni. Az első félidő nem hozott gólt, aztán a 67. percben az afrikaiak kerültek előnybe az RB Leipzigben futballozó Benjamin Henrichs öngóljával. Az európai csapat nagyon gyorsan válaszolt, ám fordítani nem tudott, így a harmadik helyen végzett a D-csoportban.

A címvédő Brazília a szünetben 1–1-es döntetlenre állt Szaúd-Arábia ellen, ám a 76. percben Richarlison gólja után megnyugodhatott. Sőt, az Everton támadója a hajrában is betalált, így már öt gólnál tart a tokiói tornán.

A B-csoportban Dél-Korea 6–0-ra kiütötte Hondurast, amely a 39. perctől kezdve emberhátrányban játszott. Az ázsiai együttes így csoportelsőként jutott tovább. A kvartett második helyén Új-Zéland végzett, amely ikszelt Romániával. A két válogatottnak egyaránt négy pontja lett, ám az óceániaknak jobb volt a gólkülönbségük.

A C-csoportban Spanyolország és Argentína 1–1-es döntetlenre végzett, és mivel Egyiptom 2–0-ra legyőzte Ausztráliát, eldőlt, hogy a spanyolok mellett az egyiptomiak jutnak tovább a negyeddöntőbe.

Az A-csoportban a franciák négygólos vereséget szenvedtek a házigazda japánoktól, így három pontot szerezve kiestek a csoportból. A hibátlan Japán mellett Mexikó is egy magabiztos győzelemmel Dél-Afrika felett kvalifikálta magát a legjobb nyolcba.

TOKIÓ 2020, LABDARÚGÁS
FÉRFIAK
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT

Németország–Elefántcsontpart 1–1
Szaúd-Arábia–Brazília 1–3
A csoport végeredménye: 1. Brazília 7 pont, 2. Elefántcsontpart 5,
3. Németország 4, 4. Szaúd-Arábia 0

B-CSOPORT

Dél-Korea–Honduras 6–0
Románia–Új-Zéland 0–0
A csoport végeredménye: 1. Dél-Korea 6 pont, 2. Új-Zéland 4,
3. Románia 4, 4. Honduras 3

C-CSOPORT
Ausztrália–Egyiptom 0–2
Spanyolország–Argentína 1–1
A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 5 pont, 2. Egyiptom 4,
3. Argentína 4., Ausztrália 3.

A-CSOPORT
Franciaország–Japán 0–4
Dél-Afrika–Mexikó 0–3
A csoport végeredménye: 1. Japán 9 pont, 2. Mexikó 6,
3. Franciaország 3, Dél-Afrika 0

Legfrissebb hírek

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
2025.05.14. 09:01

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.05.11. 12:35
Ezek is érdekelhetik