Levegőbe akarták dobálni a magyar aranyérmest, csak éppen…

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 18:13
null
Tokiói birkózóhősök (Fotó: <a href="http://birkozoszov.hu/cikk/kozma-istvan-dicsosege-2020"><strong>Magyar Birkózó Szövetség</strong></a>)
Nem így tervezték, de mindenképpen történelmi, és adja isten, hogy soha nem nem ismétlődő „vírusolimpiát” rendez Tokió és Japán. Egészen biztos, hogy sok felemelő, megható, szomorú és vidám pillanattal ajándékozza meg ismét az emberiséget az olimpia, mi most a korábbi játékokból válogattunk össze ilyen pillanatokat.

Tokióban két magyar birkózó is aranyérmet szerzett, az elsőt Polyák Imre. Teljesen megérdemelten, és nemcsak azért, mert a döntőben hozta az aranyérmet jelentő döntetlent a szovjet Roman Rurua ellen, hanem azért is, mert a sokszoros világbajnok versenyző három olimpiai ezüstérem után állt fel végre az olimpiai dobogó legfelső fokára!

Peterdi Pál és Ardai Aladár Ez történt Tokióban című könyvéből tudjuk, hogy Gyarmati Dezső és Kárpáti György Polyák mind a négy döntőjén ott volt, tehát nem rajtuk múlott a korábbi balsiker. A bíró eredményjelzése után a magyarok azonnal a szőnyegre rohantak, és a magasba dobálták Polyákot, csapattársa, a későbbi olimpiai bajnok Varga János a nyakába vette őt, futott, majd ugrált vele néhány tiszteletkört!

Nem sokkal később egy másik magyar birkózó is aranyérmes lett, de őt csak néhány centiméterre dobálták fel, pedig megérdemelte volna a magaslati légkört. A torna előtt a kórházban járt térdfájdalmai miatt, és az orvosok szigorúan meghagyták neki, milyen mozdulatokat végezhet, és milyenektől tartózkodjék.

„Hát majd vigyázok” – bólintott a birkózó, aki a döntőben aztán nem kapott ki szintén szovjet ellenfelétől, és ezzel nyert. Aranyérmét ünnepelve heten próbálták őt a levegőbe dobálni, ekkor már a kalapácsvetésben ezüstérmet szerző Zsivótzky Gyula is csatlakozott, de csak néhány centiméteres dobások sikerültek. A tanulságot levonva ezt követően örömük és elismerésük jeleként az ünneplők inkább csak a friss olimpiai bajnok vállait veregették.

Nem csoda: Polyák a 63 kilogrammos súlycsoportban indult, az emberhegy Kozma István, a fiatalon elhunyt, mégis halhatatlan óriás a 97 kilogramm fölöttiekében!

Legfrissebb hírek

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18
Ezek is érdekelhetik