Cseh László: Mindenkinek ilyen szép lezárást kívánok, és ennyi olimpiát

– Mosolygósan ébredt, esetleg érzelgősen?
– Az ébredés után kicsit elérzékenyültem, igen – válaszolta Cseh László a Nemzeti Sport kérdésére. – Rájöttem, hogy hú, ez az utolsó úszásom... Idős koromra én is érzelgőssé váltam. Megérintett – de nem a rossz értelemben, jóleső érzés volt.

– Megpróbáltam beleadni mindent. Éreztem, hogy jól ment a pillangó és a hát, csak tudtam, hogy a mellem nem annyira jó... A kezdés rendben volt, mellen próbáltam kicsit máshogy úszni – tudtam, a tegnapival nem megyek sokra –, hát, ez sem jött be. Ha még lenne egy-két évem, biztos javulna... Sajnálom, hogy az idő nem lett jobb, de minden úszás és döntő más, úgyhogy örülök a hetedik helynek, ezzel is javítottam egyet, haladás!

A fehérjeturmixot már nem keverte be

– Mit visz haza erről az olimpiáról?
– Azt, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást, ez nagyon fontos. Mielőtt elkezdődött a versenyem, arra jöttem rá, hálás lehetek, hogy itt lehetek, mert így le tudtam zárni magamban az egészet. Ha ezt otthon, a tévében nézem, biztos, hogy magamban mérgelődtem volna, hogy »ennyit én is tudok, miért nem vagyok ott?!« Örök életemre ez járt volna a fejemben, így azonban le tudtam zárni. Már mielőtt elkezdődött az olimpia, ez nagyon fontos lépcső volt.

– Igen, gyönyörűvel, de azért kicsit lehetek elégedetlen: az idő nem volt olyan jó.

– Ebben nem változik!
– De, mert közben azért mosolygok!

– Nem. Illetve egyet mégis: a fehérjeturmixomat már nem kevertem be, mert tudtam, nincs mire. Legalább ennyi járt...

– Akkor a levezetését is kihagyja?
– Nem, azt meg kell csinálni, máskülönben napokig rosszul lennék. Csak már nem kell azon görcsölni, hogy miként regenerálódom, vagy szeptemberben hogyan kezdem a felkészülést. Már csak azon kell gondolkodnom, hogy szeptemberben ne ötkor keljek.

– Esetleg még egy kis vegyes váltó?
– Á, vannak nálam jobbak.

– Mellúszónk nincs.
– Na de mellen én sem tudok!

Felülírta, amit belé sulykoltak

– Hogyan foglalná össze a pályáját?
– Hú... Mindenkinek ilyen szép lezárást kívánok, és ennyi olimpiát! Még nem érzem át igazán, hogy az évek során mi mindent elértem. Csak nagyon lassan kezdem felfogni, hogy nem kizárólag az történt meg, amikor éppenséggel rosszul úsztam, például ötödik lettem, hanem temérdek szép eredmény is, csak ezeket hajlamos vagyok a szőnyeg alá seperni, és csak azzal foglalkozni, ami nem elég jó. Nem éreztetem magammal, mennyi csodálatos eredményt tudtam elérni.

– Miért koncentrált ennyire a negatívumokra?
– Attól félek, ezt sulykolták belém: ha jó vagy, az természetes, ha meg rossz, azért te vagy a hibás egyedül. Az elmúlt években sokat dolgoztunk, hogy ez megváltozzon. Az utolsó háromnegyed évben sikerült is annyit fejlődnöm mentálisan, hogy érzem a fejlődést.

– Utólag változtatna bármin?
– Persze, én is ember vagyok, annyi mindent rosszul csináltam: egy A4-es listát tudnék írni erről.... Mai fejjel nyilván másképp gondolok ezt-azt, ám ilyen az élet, ezt el kell tudni fogadni.

– Édesapja, aki elindította az úton, a visszavonulását már nem élhette meg: sokat gondol rá?
– Persze. Sokszor eszembe jut, sokszor álmodom is vele. Sokat köszönhetek neki, ahogy édesanyámnak, nagyszüleimnek, a családomnak, a barátaimnak is. Sajnálom, hogy ezt nem élhette meg, ugyanakkor azt gondolom, régebben mondta volna, hogy hagyjam már az egészet... Látta volna rajtam a szenvedést, a helyzetet, ahonnan fel kellett állnom, és engem védendő azt mondta volna, hogy ne erőltessük.

– Most akkor hátat fordít a sportágnak?
– Egy ideig, azt hiszem, igen.

– Telítődött?
– Kicsit elég volt, meg kell tapasztalnom, milyen egy másfajta élet. Persze követem majd az eseményeket, versenyeket, nap mint nap viszont nem fognak látni az uszodában.

– Mi lesz akkor, ha hajnali ötkor kipattan a szeme?
– Valahogy visszaalszom.

Elindult gratulálni, őt köszöntötték

– Mit tapasztalt a külvilág támogatásából?
– Láttam egy-két üzenetet, nagyon jólestek. Köszönöm mindenkinek a szurkolást!

– A magyar úszók sokasága buzdított arra, hogy mindenki keljen fel drukkolni.
– Ha valaki ezért ilyen korán felkelt... Ezeknek kell tudnom örülni, mert csodálatos élmény, hogy ennyi embert érdekel, és fontos nekik, hogy mit csinálok, milyen eredményt produkálok. A verseny alatt nem hallottam a helyszíni szurkolást, ám előtte és utána igen.

– Volt olyan versenyző, aki a döntő előtt gratulált a pályafutásához?
– A finálé előtt inkább csak biztattuk egymást, más nem is kellett, nem vártam el. Nekem már ez hatalmas dolog, hogy ilyen klasszisokkal versenyezhettem régebben és most is. Óriási ellenfeleim voltak, próbáltam nagyjából helytállni.

– Azért a friss olimpiai bajnok kínai Vang Sun csak meghajolt Ön előtt!
– Igen, nagyon kedves volt. Én azért indultam felé, hogy én gratuláljak az aranyérméhez, meglepett, hogy ő így értékelte az én teljesítményemet. Úgyhogy ezúton gratulálok neki és a másik hat versenyzőnek, mert jót csatáztunk.

– Annyi olimpián járt már, amik után ünnepelhetett, ám ez most más lesz... Mik a tervei a következő napokra?
– Nem is napokat, éveket akarok ünnepelni! Sok időm lesz, a nyugdíjasok életét élem majd.

– Mi lesz a garázzsal?
– Meg kell tervezni, hogy amik eddig ott voltak, most hova kerüljenek.

– Ott tárolta az érmeket?
– Nem, az bent van a házban, illetve a családnál. Át kell rendezni a házat, az úszófelszereléseimet el kell raknom, illetve továbbadni annak, aki még hasznát tudja venni.

FÉRFI 200 M VEGYES
1. Vang Sun (Kína) 1:55.00 perc
2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) +0.28 mp
3. Jérémy Desplanches (Svájc) +1.17
4. Szeto Daija (Japán) +1.22
5. Michael Andrew (Egyesült Államok) +2.31
6. Hagino Koszuke (Japán) +2.49
7. CSEH LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG) +2.68
8. Lewis Clareburt (Új-Zéland) +2.70