Tokió 2020: a Román Súlyemelő-szövetség fellebezne az eltiltás ellen

Vágólapra másolva!
2021.06.18. 15:20
A Román Súlyemelő-szövetség (FRH) elfogadja a sportági világszövetség (IWF) döntését, amely egy évre eltiltotta a szervezetet a doppingellenes szabályok súlyos megsértése miatt, ugyanakkor vizsgálja annak lehetőségét, hogy fellebbezést nyújtson be ellene – közölte pénteken Alexandru Padure, az FRH főtitkára.

Padure az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a román szövetség elfogadja a szankciót tekintettel arra, hogy román sportolók sértették meg a doppingellenes szabályokat, ugyanakkor ezt nem könnyű, mert 2012-ben elkövetett vétségekről van szó. A döntés miatt román súlyemelő nem vehet részt a tokiói nyári olimpián. Padure leszögezte, a román szövetség nyitott a nemzetközi szakszövetség intézkedéseinek alkalmazására és ezentúl mindent elkövetnek azért, hogy tudatosítsák a sportolókban a doppingellenes szabályok fontosságát. Közölte: az eltiltás június 15-én lépett hatályba és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lerövidítsék az eltiltási időszakot.

A FRH elemzi annak a lehetőségét, hogy megtámadják az IWF határozatát a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS).

„Természetesen továbbra is az a fő célunk, hogy a kvótát szerző Loredana Toma ott lehessen az olimpián" – mondta a főtitkár.

Pénteken megszólalt az ügyben Novák Eduárd romániai sportminiszter is, aki sajnálatosnak tartja, hogy az intézkedés következtében olyan sportolóknak kell szenvedniük, akik nem követtek el semmilyen vétséget, de a sportban szigorú szabályok vannak, amelyeket be kell tartani. A miniszter szerint a szankció jogos a megállapított vétségekhez képest. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség megerősítette, hogy öt román emelő is szabályt szegett 2012-ben, közülük négy a londoni olimpián. A levett minták a NOB által utólag elrendelt újratesztelésének eredményeként 2019-ben anabolikus szteroidok jelenlétét mutatták ki náluk. A fegyelmi és jogi procedúra mostanra zárult le, amely kimondta a londoni játékokon szerepelt Florin Croitoru, Gabriel Sincraian, Razvan Martin és Roxana Cocos vétkességét.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34
Ezek is érdekelhetik