Birkózás: Barka és Németh is negyeddöntős Szófiában

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 12:55
null
Németh Zsanett győzelemmel kezdett Szófiában (Fotó: Árvai Károly, archív)
Barka Emese második mérkőzését is megnyerte, Németh Zsanett pedig sikerrel vette bemutatkozó meccsét, így mindketten bejutottak a negyeddöntőbe a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, Szófiában – írja az MTI.

 

Az 57 kilogrammban érdekelt, Európa-bajnok és Európai Játékok-győztes Barka Emesének a 16 között lényegesen nehezebb dolga volt, mint a selejtezőben venezuelai riválisával szemben, a román színekben szereplő, orosz származású Kateryna Zhydachevskát ugyanis csak óriási csatában tudta legyőzni.

A mérkőzés a sportág szépségéből keveset villantott meg, mivel a felek izzasztó állóharcot vívtak hat percen át, értékelhető akciót nem tudtak végrehajtani. A különbség mindössze annyi volt közöttük, hogy Barka volt a meggyőzőbb állásból, a román ráadásul a második menetben nem egyszer szabálytalankodott is. A bírókat szintén a csepeli birkózó teljesítménye győzte meg jobban, és az első, majd a második menetben is Zhydachevskát intették meg, ami egy-egy pontot és 2:0-s győzelmet ért a sikerekben gazdag karrierje első olimpiai szerepléséért hajtó magyar birkózónak.

Barka az elődöntőért az orosz Veronyika Csumikovával küzd majd meg.

Az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Németh Zsanettnek (76 kg) csak a 16 között kellett kezdenie, cserébe viszont roppant nehéz ágat kapott. Elsőként a tavalyi Eb-n harmadik norvég Iselin Maria Moen Solheimmel kellett mérkőznie, akivel kapcsolatban kellemes emlékei lehetnek az UTE sportolójának, mivel a 2019-es kontinensviadal bronzcsatájában 6–1-re legyőzte őt.

A mostani mérkőzés szintén Németh Zsanett elképzelései szerint alakult. Az első menetben a meddő állóharcban a magyar volt a dominánsabb, a norvégot ezért meg is intették (1–0). Ezt a minimális előnyt pedig a második szakasz derekán egy szép akcióval tudta növelni a magyar birkózó, aki összefogott a rivális hóna alatt és lecsavarta őt. A norvégok tovább súlyosbították Solheim helyzetét, mert videózást kértek, ám annak alapján sem találtak hibát Németh akciójában, így egy újabb pontot kapott, 4:0-s előnyét pedig magabiztosan őrizte meg a végéig.

A folytatásban az Eb-második és világbajnoki harmadik osztrák Martina Kuenz vár Németh Zsanettra.

Szófiában minden kategóriában csak két tokiói kvótát osztanak ki, azaz az olimpiai szereplés kivívásához döntőbe kell jutni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
4 órája

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
19 órája

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36
Ezek is érdekelhetik