Fehérvári változásokra

Lothar Matthäus újra Magyarországon. A válogatottnál gyakorlatilag megbukó szakember most Fehérváron próbálkozik.

Berzi Sándor, a klub ügyvezetője kedd este a fejét csóválva kommentálta a közszolgálati televízió sporthíreiben a Nemzeti Sport értesülését, hogy a német tréner a klubhoz igazol, szerdán egy internetes portálon pedig azt mondta, nem kell félreérteni dr. Mezey György szavait a külföldi és magyar edzőkkel kapcsolatban.

Nos, nincs itt mit magyarázni, Lothar külföldi, a magyar edzőképzés apostola pedig nem merte megkockáztatni, hogy volt tanítványai közül üljön valaki a kispadra.

Már ez is pikáns helyzet – milyen lehetett a mester, ha nincsen alkalmas tanítvány? –, de ne ragadjunk le ilyen apróságoknál.

Alighanem Lothar ismét késésben van: a világ valaha élt egyik legjobb vagy – kinek-kinek tetszés szerint – leghasznosabb játékosa újra azt erőlteti, amiről még sem ő maga, sem más nem bizonyosodott meg, nem derült ki róla, hogy jó edző vagy sem…

Szövetségi kapitánysága idején sem azzal hallgattatták el a kétkedőket, hogy majd nálunk megmutatja, hanem azzal a tódítással, hogy a magyar futballnak éppen arra van szüksége, hogy egy ilyen ikon üljön a válogatott kispadján.

Sorolták az érveket: népszerű, olyanokat is megnyer a labdarúgásnak, akik korábban nem is hallottak a sportágról; futballhoz nem konyító hölgyek mondták kézszorítása után, hogy nem mosnak kezet; a média még azt is remélte tőle, hogy hirdetési bevételeket generál. Szinte senki sem tette fel a kérdést, hogy más közegből érkezik szilárd halmazállapotúnak egyáltalán nem nevezhető futballunkba.

Berzi Sándor, a klub ügyvezetője kedd este a fejét csóválva kommentálta a közszolgálati televízió sporthíreiben a Nemzeti Sport értesülését, hogy a német tréner a klubhoz igazol, szerdán egy internetes portálon pedig azt mondta, nem kell félreérteni dr. Mezey György szavait a külföldi és magyar edzőkkel kapcsolatban.

Nos, nincs itt mit magyarázni, Lothar külföldi, a magyar edzőképzés apostola pedig nem merte megkockáztatni, hogy volt tanítványai közül üljön valaki a kispadra.

Már ez is pikáns helyzet – milyen lehetett a mester, ha nincsen alkalmas tanítvány? –, de ne ragadjunk le ilyen apróságoknál.

Alighanem Lothar ismét késésben van: a világ valaha élt egyik legjobb vagy – kinek-kinek tetszés szerint – leghasznosabb játékosa újra azt erőlteti, amiről még sem ő maga, sem más nem bizonyosodott meg, nem derült ki róla, hogy jó edző vagy sem…

Szövetségi kapitánysága idején sem azzal hallgattatták el a kétkedőket, hogy majd nálunk megmutatja, hanem azzal a tódítással, hogy a magyar futballnak éppen arra van szüksége, hogy egy ilyen ikon üljön a válogatott kispadján.

Sorolták az érveket: népszerű, olyanokat is megnyer a labdarúgásnak, akik korábban nem is hallottak a sportágról; futballhoz nem konyító hölgyek mondták kézszorítása után, hogy nem mosnak kezet; a média még azt is remélte tőle, hogy hirdetési bevételeket generál. Szinte senki sem tette fel a kérdést, hogy más közegből érkezik szilárd halmazállapotúnak egyáltalán nem nevezhető futballunkba.

A körítés volt a lényeg, a marketing, a kommunikáció. „Magyar hangja”, Pellady Péter azt sulykolta belénk, érezzük megtiszteltetésnek, hogy Lothar nálunk koptatja a kispadot. Két dolgot valóban az egykori világsztár javára írhattunk: menedzsmentje világhírű csapatokat hozott el kis hazánkba – igaz, az üzletkötői jutalék nem maradt a kasszában, másrészt szponzorokat közvetített a szövetséghez. A válogatott teljesítményének ismeretében még az is vélelmezhető volt, a kapitányság csupán fedő vagy, ha jobban tetszik, melléktevékenység az üzleti tranzakciók lebonyolításához. Vibrált körülötte a levegő, de sajnos nem úgy, ahogyan játékoskorában – inkább a sallangok tekintetében volt főszereplő.

Kommunikációból volt bőven, a szakma háttérbe szorult.

Távozásakor talán még azok is fellélegeztek, akik szerződtetését korábban erőltették, tárgyilagosan egyetlen következtetés volt levonható: a vízen ő sem tud járni. Plusz egy földhöz ragadtabb konklúziót is levonhattunk: ha külföldi edző kell, akkor még véletlenül se Matthäus-típusúra essen a választás.

Azt azért ne feltételezzük, hogy Fehérváron ezt ne tudnák a kenyerük javát a magyar futballból kihasító vezetők. Csak éppen megint nem elsősorban a szakmán van a hangsúly, hanem a kommunikáción. Külföldi befektetőről szól a fáma, Matthäus neve mindig és mindenütt márka. Még az is előfordulhat, hogy a Sóstói Stadionban felmegy a nézőszám, netán még hirdetők is érkeznek. Ám félő, hogy a lényeg, a futball elsikkad.

A kereszténységet felvevő István király nyughelyének városában azt is jól tudják, hogy a vízen járás nem földi halandó kiváltsága. Illetve lehet vízen járni, de akkor már jégnek hívják. Az pedig már merőben más halmazállapot. Szilárd, amire lehet építkezni. Nem Matthäus kell, hanem halmazállapot-változás.

Thury Gábor