Wozniacki: egy nap, két meccs és tornagyőzelem

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2010.08.23. 21:22
null
Wozniacki nemcsak a teniszlabdával bánik ügyesen (fotó: Action Images)
Caroline Wozniacki az elődöntő után a fináléban is legyőzte orosz ellenfelét a hétfői napon, így megnyerte a Montrealban zajló női tenisztornát. A második helyen kiemelt dán teniszező a döntőben 6:3, 6:2-re győzte le a nyolcadik helyen rangsorolt Vera Zvonarjovát.

 

„Orosz” napot tartott Caroline Wozniacki a montreali női tenisztorna hétfői, befejező napján. A második helyen kiemelt teniszező ugyanis a vasárnapi időjárás – és programcsúszás – következtében két találkozón is pályára lépett.

Előbb Szvetlana Kuznyecova volt az ellenfele az elődöntőben, majd két órával később következett Vera Zvonarjova a fináléban.

Egyikük sem okozott gondot Wozniackinak, pedig Zvonarjova némiképp előnyből indult vele szemben, hiszen utóbbinak a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen nem kellett végigjátszania két (vagy három) szettet, mert a fehérorosz lány a második játszma elején feladta a mérkőzést.

A finálé az elődöntőhöz hasonlóan nagyon simán lett Wozniackié, a lengyel felmenőkkel bíró szépség a játék minden elemében jobb volt a kitikkadtnak tűnő Zvonarjovánál, és gyakorlatilag egy és negyed óra alatt elintézte riválisát.

A 20 éves dán lány pályafutása kilencedik WTA-tornagyőzelmét zsebelte be, augusztusban pedig már a második, hiszen két hete a hazainak számító koppenhágai viadalon sem talált legyőzőre.

WTA-TORNA, ROGERS CUP PRESENTED BY NATIONAL BANK, MONTREAL (2 000 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Wozniacki (dán, 2.)–Zvonarjova (orosz, 8.) 6:3, 6:2
ELŐDÖNTŐ
Zvonarjova (orosz, 8.)–Azarenka (fehérorosz, 10.) 7:6, 1:0-nál Azarenka feladta
Wozniacki (dán, 2.)–Kuznyecova (orosz, 11.) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik