Wawrinka és Del Potro is maratoni sikerrel kezdte meg a vb-t

Vágólapra másolva!
2013.11.04. 17:47
null
Wawrinka közel két és fél órás mérkőzésen fektette két vállra Berdychet (Fotó: Action Images)
A 2013-as londoni tenisz-világbajnokság első mérkőzésén a 7. helyen kiemelt svájci Stanislas Wawrinka közel két és fél órás mérkőzésen, döntő szettben legyőzte a cseh Tomás Berdychet. Az esti találkozó szintén hosszúra nyúlt, az argentin Juan Martín del Potro 2 óra 23 perc alatt, szetthátrányból fordítva nyert a francia Richard Gasquet ellen.

 

A két játékos idén negyedszer, összességében 13. alkalommal találkozott egymással, és a világranglistán hátrébb jegyzett svájci mindkét összevetésben jobban állt eddig (2–1 és 7–5).

Ennek „megfelelően” Wawrinka kezdett jobban, sima adogatójátékai mellett 3:2-es vezetésénél elvette a cseh szervajátékát, így Berdychnek 5:3-nál a játszmában maradásért kellett fogadnia. Bár itt 40:15-ről fordítva bréklabdához jutott, élni nem tudott vele, és a svájci az ötödik szettlabdájával csak behúzta az első felvonást (6:3).

A másodikban aztán egyikük sem hibázott, pedig előbb Wawrinka, majd a játszma során később négyszer is Berdych került bréklabdához, így jöhetett a rövidítést, majd annak tükörsima kimenetele (0–7) után a döntő szett (6:7).

Itt Berdych 1:0-nál még hárított egy fogadóesélyt, 2:1-nél azonban már nem, Wawrinka pedig előnyét végig megtartva 2 óra 28 perc alatt megnyerte az összecsapást (6:3).

Del Potro szetthátrányból nyert Gasquet ellen (Fotó: Action Images)
Del Potro szetthátrányból nyert Gasquet ellen (Fotó: Action Images)



Az esti mérkőzésen a világranglista 5. helyén álló Juan Martín del Potro a vb legalacsonyabban rangsorolt játékosa, Richard Gasquet ellen lépett pályára – karrierje során már hetedik alkalommal. A felek első meccsét még 2007-ben ugyan a francia nyerte, azóta azonban mind az öt találkozón az argentin akarata érvényesült.

Ezúttal azonban a magabiztos szervákkal kezdő Gasquet 4:3-as vezetésénél elvette Del Potro adogatását, és a szettért adogathatott. Itt egyből elbukta szervajátékát, sőt, 5:5-nél bréklabdát kellett hárítania, de mivel megtette, és ellenfele sem rontott már, így jöhetett a rövidítés. Itt az első két pont ugyan az adogatóké lett, a következő kilencből azonban már csak három, és az ebből kettőt magáénak tudó francia csak behúzta végül a játszmát (6:7, 4–7).

A második játszmában Del Potro 2:1-es vezetésénél brékelőnybe került, és bár 5:2-nél mindkét lehetőségét kihagyta, 5:3-nál a harmadik szettlabdával már élni tudott (6:3).

A döntő felvonásban 3:3 után Del Potro háromszor is fogadóesélyhez jutott, a harmadikkal pedig 4:3-ra, saját adogatásával pedig 5:3-ra ellépett. Gasquet azonban nem adta fel, és 5:4-nél semmire elvette az argentin játékát, hogy aztán egyből elbukja a sajátját. Újabb fordulat már nem következett be, és 40:15-nél első mérkőzéslabdáját egy jó szervával értékesítette is Del Potro (7:5).

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 000 000 dollár, kemény pálya)
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Del Potro (argentin, 4.)–Gasquet (francia, 8.) 6:7, 6:3, 7:5
KEDDEN
Djokovics (szerb, 2.)–Federer (svájci, 6.) 21.00

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Wawrinka (svájci, 7.)–Berdych (cseh, 5.) 6:3, 6:7, 6:3
KEDDEN
Nadal (spanyol, 1.)–Ferrer (spanyol, 3.) 15.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik