Tenisz: spanyol házi döntő lesz Marbellában

Vágólapra másolva!
2021.04.09. 23:33
null
Az első helyen kiemelt Pablo Carreno is elődöntős Marbellában (Fotó: AFP, archív)
Csak spanyol játékos jutott be a legjobb négy közé a Marbellában zajló, 409 ezer euró (148 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna pénteki játéknapján – írja az MTI.

 

Az első helyen kiemelt Pablo Carreno dél-koreai, míg a negyedikként rangsorolt Albert Ramos szlovák riválist búcsúztatott, ők ketten az elődöntőben találkoznak egymással.

A fináléba jutásért sorra kerülő másik mérkőzésen majd Jaume Munar csap össze a világranglistán 133. Carlos Alcarazzal, aki pénteken két játszmában búcsúztatta a harmadik kiemelt norvég Casper Ruudot.

ATP-TORNA, MARBELLA
NEGYEDDÖNTŐ

Carreno (spanyol, 1.)–Szun Vu (dél-koreai, 7.) 6:4, 6:0
Alcaraz (spanyol)–Ruud (norvég, 3.) 6:2, 6:4
A. Ramos (spanyol, 4.)–Gombos (szlovák) 6:7 (4–7), 7:5, 6:4
Munar (spanyol)–Ivaska (fehérorosz) 6:7 (5–7), 6:4, 6:4

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Carreno–A. Ramos
Alcaraz–Munar

A negyedik kiemelt grúz Nikoloz Baszilasvili háromszettes csatában legyőzte az ötödikként rangsorolt német Jan-Lennard Struffot a Cagliariban zajló, 409 ezer euró (148 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

A világranglistán 37. Baszilasvili a fináléba kerülésért a szerb Laslo Djerével (Györe László) játszik majd, míg a másik ágon a második kiemelt amerikai Taylor Fritz a harmadikként rangsorolt olasz Lorenzo Sonegóval csap össze.

ATP-TORNA, CAGLIARI
NEGYEDDÖNTŐ

Fritz (amerikai, 2.)–Bedene (szlovén) 6:3, 6:4
Sonego (olasz, 3.)–Hanfmann (német) 3:6, 7:6 (8–6), 6:3
Baszilasvili (grúz, 4.)–Struff (német, 5.) 7:5, 4:6, 6:3
Djere (Györe, szerbiai)–Musetti (olasz) 6:4, 4:6, 6:2

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Fritz–Sonego
Baszilasvili–Djere

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik